hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBörtönbüntetést kaphat a buszsofőrrel verekedő taxis

Börtönbüntetést kaphat a buszsofőrrel verekedő taxis


Mindkét vádlott cselekménye kihívóan közösségellenes és erőszakos volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Ezért a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ügyben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint garázdaság miatt – olvasható a hivatalos közleményben. Ráadásul a taxi vezetőjével, szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől való eltiltást és pénzbüntetést is indítványozott, ugyanis többszörösen visszaeső az illető. A büntetlen előéletű buszsofőrrel szemben csak pénzbüntetést indítványoztak a vádiratban.

A lenti videón jól látszik, ahogy a taxis a záróvonalon áthaladva besorolt az autóbusz elé, fékezésre kényszerítve azt. Ezután mindkét sofőr tovább haladt a József Attila utcában az Erzsébet tér irányába, ám ekkor a buszsofőr a szembejövő forgalmi sávba hajtott és a taxi mellé állt. Kinyitotta az autóbusz ajtaját, megállt az ajtóban és szóváltásba keveredett a taxisofőrrel, aki leköpte a buszsofőrt. Válaszként érkezett a taxi vezetőoldali ajtajának megrúgása. A taxi sofőrje ekkor kiszállt az autóból, fellépett az autóbuszra, a ruhájánál fogva megragadta a buszsofőrt, és nekilökte a vezetőfülkét védő plexifalnak, amely össze is tört.
[BANNER type="1"]

RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular