Trendi olasz autóval bővül a MOL Limo flottája

    0
    2
    Nem is akármilyen, hanem egyenesen nyitható tetejű Fiat 500-asokkal bővült a MOL Limo flottája. Meg persze lágy hibridek is az új autók a szerényebb fogyasztás és emisszió érdekében. És talán még egy jó hír azoknak, akik nem kedvelik az 500-as robotváltóját: az új autók kézi váltósak. A szolgálgató azzal számol, hogy a május közepétől, percenként 85, illetve a havidíjas konstrukciót választók számára 68 forintért elérhető modell sláger lehet a nyári hónapokban. [BANNER type="1"] „Szolgáltatásunkkal minél szélesebb közönségnek szeretnénk fenntartható közlekedési lehetőséget kínálni, ezért a flottában elérhető autókat is a tipikus felhasználói szokásoknak megfelelően választjuk ki. Ezzel az új ikonikus modellel azoknak a felhasználóknak szeretnénk kedvezni, akik kifejezetten a praktikus, városias autókat, a hibrid technológiát, a fiatalos megjelenést, a manuális váltót és a napfénytetőt részesítik előnyben. Tökéletes autó a városi közlekedésre, de egy hangulatos balatoni hétvégére is jó választás. Örülünk, hogy pont akkor tudjuk bevezetni ezt a modellt, amikor remélhetőleg hosszabb távon is kezd csökkenni a vírus okozta nyomás az országon, és felhasználóink most már egy napfénytetős Fiat 500-zal is elindulhatnak a szabadba” – mondta Czikora Tamás, a MOL-csoport mobilitási vezetője.
    [BANNER type="2"] „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiat sikeres városi modellje helyet kapott a MOL Limo flottájában. Bízunk benne, hogy a kényelmes, praktikus, mozgékony, egyben környezetbarát 500 éppen olyan népszerű lesz a magyarországi autómegosztó szolgáltatások kedvelőinek körében, mint gépkocsivásárlók között” – fogalmazott Szakács-Kovács Lóránt. A Stellantis flottamenedzsere hozzátette: reméli, hogy a Fiat nemzetközi piacokon elismert hibrid modelljének szereplése beváltja a MOL Limo várakozásait, és hozzájárul a társaság, illetve a világ negyedik legnagyobb autóipari konszernjének kínálatát erősítő márka együttműködéséhez.
    [BANNER type="3"]

    A nyárra további újításokkal is készül a MOL Limo: immár elérhető a kreditfelöltés is a szolgáltatás weboldalán, amelynek használatával a felhasználók extra kilométereket is kaphatnak, minél több pénzt töltenek fel egyenlegükre előre, annál nagyobb bónuszt kapnak.

    A nyárra hangolódva a MOL Limo szolgáltatása a napi díjas bérlés keretében, a pünkösdi hosszúhétvégén akár négy napra is elérhető lesz. Így a felhasználók a Dunakanyarba, a Balatonra, a Velencei-tóra is kiruccanhatnak vagy bármilyen vidéki utazáshoz igénybe vehetik a MOL Limo autóit. A bérlés ára autótípusonként változik: a Fiat 500, a Kia Picanto, a smart és a VW e-up! és up! 9 999 forintos áron (alkalmi felhasználóként: 12 499), míg a prémium járművek, a Hyundai Kona, a Mercedes-Benz A-osztály, CLA és CLA Shooting Brake valamint a BMW i3 15 999 forintért vihető el egy-egy napra a havid bérlettel rendelkezőknek, míg alkalmi felhasználóként 19.999 a díj.
    Előző cikkCélegyenesben a legszórakoztatóbb BMW új generációja
    Következő cikkMár kapható az elektromos Opel Vivaro-e és a Zafira-e Life is
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.