hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapTényleg megváltja ez a brit startup az elektromos autógyártást?

Tényleg megváltja ez a brit startup az elektromos autógyártást?


A cég álláspontja szerint a megszokottá vált építési mód „felesleges magasságot, tengelytávot és szerkezeti bonyodalmakat jelent, ezzel rontva a végeredményen. Ők az akkupakk áthelyezésével javíthatná az elektromos járművek dizájnját, felhasználói élményét, légellenállását, ezzel 30 százalékkal megnövelve a hatótávot és 36 százalékkal csökkentve az előállítási költségeket.
[BANNER type="1"]


A terveik alapján az autóban – azon túl, hogy alacsonyabban helyezkednének el az ülések – a hátsó sor a menetiránynak háttal foglalna helyet, így minden utas háttal ülne az akkucsomagnak. Ez a dizájn a cég állítása szerint elsősorban városi járművekben lehetne nagy dobás, de sportos négyülésesekben is komoly előnyt jelenthetne. Egyedül a crossoverek és SUV-k tudják ugyanis helykínálati kompromisszum nélkül befogadni a jelenleg elterjedt módszerrel az akkucsomagot, azok pedig magasabb futásköltséggel, nagyobb súllyal és rendszerint – azonos akkucsomag esetén – kisebb hatótávval rendelkeznek.

„A tervezés során a célunk a költségcsökkentés, a hatékonyság növelése, a jobb kezelhetőség elérése és a szabadabb dizájnlehetőségek biztosítása volt. Hatékonyság alatt elsősorban a hatótávhoz képest gyorsabb töltést értjük, módszerünkkel ugyanahhoz a megtehető úthoz ugyanis elegendő lenne egy kisebb akkucsomag. Így a töltőhálózat okozta problémák is enyhülnének, ami a másik nagy visszatartó erő. – nyilatkozta Mark Simon, a Page-Roberts technológiáért felelős vezetője.
[BANNER type="2"]

Az elmélet egyetlen hátulütőjének a megemelkedő tömegközéppontot nevezte meg, ám állítása szerint ez sem rontaná az autó kezelhetőségét, amíg az akkucsomag kapacitása nem haladja meg a 75 kWh-t. Ezen felül megosztó lehet még, hogy az utasok egymásnak háttal foglalnak helyet, illetve figyelembe kell venni azt is, hogy minden logika ellenére a vásárlók a magasabb vételár mellett is szeretnek magasabb fogyasztású és drágább fenntartási költségű crossoverekkel és SUV-kkal járni, még kizárólag városi használat esetén is.

RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular