Forró a helyzet az autópályákon is

    0
    2
    Bár sokak számára sokkolóan hathat az, hogy az autópályákon akár 50 Celsius fokos hőmérsékletűre is hevülhet az aszfalt, ám ez nem csak az autópályákon adódik így. Kánikulai gumitesztjeinken magunk is tapasztaltunk ehhez hasonlót, s ez bizony óvatosságra kell intsen mindenkit. A tűző nap és a sötét felület bizony ezt eredményezi, így aztán mind közlekedni, mind csupán a forró felületen tartózkodni is csak óvatossággal érdemes. Az autópályákon uralkodó hőség szemléltetéséhez nemrég az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készítettünk hőkamerás felvételeket a Magyar Közút. Ezen jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet. Érdekes látni, hogy az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé „hűti” a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértek. Az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző, s az autó féktárcsái és fékbetétjei is ilyen forróvá hevülnek egy autópályás megállásnál. Kánikulában (is) nőhet tehát a fékút, egy friss aszfaltozásnál pedig még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat. [BANNER type="1"]
    Az elmúlt napokban egyébként a Magyar Közút is valamennyi munkaterületére és munkahelyére kiterjedően hőségriasztást rendelt el. Közleményük szerint a munkavédelmi előírásokat mindig szem előtt tartva, megfelelően gondoskodnak az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereikről a hőség idején. Biztosítják számukra a megfelelő hőmérsékletű ivóvizet, a megfelelő öltözéket, védőkészítményeket stb. Mindenki számára ajánlott, hogy ne lehetőség szerint ne dél környékén legyen a napon, így az úton folyó munkákat a lehetőségekhez képest a Magyar Közút is így próbálja ütemezni, persze szem előtt tartva azt is, hogy közben a szükséges beavatkozásokat is maradéktalanul elláthassák. De nemcsak magukra, az úton lévőkre is gondolnak, így ha szükséges és lehetséges, akkor a jelentősebb torlódások idején, ha huzamosabb ideig áll a forgalom, akkor vízosztásra is felkészültek a mérnökségek.
    [BANNER type="2"] A közlekedőket pedig arra kérik, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a hőség orvosmeteorológiai szempontból is megviseli a járművezetőket, emiatt érezhetően sok a közúti baleset is. Érdemes mindenhova időben, időráhagyással, hideg ivóvíz társaságában indulni.
    Előző cikkIlyen lesz az európai Honda Civic!
    Következő cikkÍme a V6 hibrid Ferrari, amire vártunk: bemutatkozik a 296 GTB!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.