hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapElőször csak Európában köszön el a belsőégésű motoroktól a VW

Először csak Európában köszön el a belsőégésű motoroktól a VW

Hivatalosan is bejelentette a Volkswagen, hogy mikortól állnak le a belsőégésű motorok gyártásával. A villanymotoros átállás fokozatos lesz, először Európában tűnnek el a kínálatból a benzin-, illetve a dízelmotorok


Legkésőbb 2035-ig kivezeti a piacról belsőégésű motorjait a Volkswagen. Tehát akkortól már nem rendelhetnek se benzinmotoros, se dízelmotoros új autót az ügyfeleik, kizárólag a villanymotor marad elérhető. Az USA és Kína esetében viszont csak később lépi meg ezt a német gyártó, sőt Dél-Amerika és Afrika is kaphat majd belsőégésű motorokat. Hogy meddig? Arra még nem tudtak konkrét választ adni a Reauters kérdésére.

Klaus Zellmer, az értékesítési igazgatótanács egyik tagja ráadásul nem is pontosan 2035-öt említette Európával kapcsolatban: “Valamikor 2033 és 2035 között lépünk ki a belsőégésű motorok piacáról Európában” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek. “Kína és az USA majd valamikor később következik. Dél-Amerika és Afrika pedig még annál is később, ugyanis ott még nem adottak a politikai és az infrastrukturális feltételek ehhez a lépéshez.
[BANNER type="1"]

Ám a gyár tervei között az szerepel, hogy 2030-tól összeladásaik 70 százalékát teszik majd ki a villanyhajtású autók, így felkészülten várhatják, ha az EU tovább szigorít a klímavédelmi célokon. 2050-től pedig teljesen szén-dioxid semlegesek szeretnének lenni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek