Nincs meglepetés a külsőt illetően
A Toyota Yaris lett az Év Autója, ami legalább részben köszönhető sokoldalúságának. Átlagos városi használaton kívül versenypályán is megállja helyét a Gazoo Racing által felkészített csúcskivitel (a már általunk is tesztelt GR Yaris), de most már a haszonjárművek piacán is megveti a lábát a modell: Spanyolországban már elérhető az ECOVan. A Motorpassion információira hivatkozva a Carscoops szerint 720 literes a rakodótér, amit a hátsó üléssor eltávolításával értek el – azaz így már csak kétszemélyes a kis puttonyos. Ezzel több mint duplájára növelték a csomagteret az alapváltozathoz képest. A padló alja egy síkban van, ami megkönnyítheti a pakolást, illetve fából készült, amit gumiszőnyeg borít. A hátsó ajtókat továbbra is ki lehet nyitni, ezzel is megkönnyítve a rakodást, illetve az ablakaikat lematricázva is lehet kérni.
[BANNER type="1"]
Több mint duplájára nőtt a rakodótér
Van még térelválasztó is az első üléssor mögé építve, illetve természetesen elengedhetetlenek a csomagrögzítő fülek és kiállások is. 430 kg-nyi csomagot képes megmozgatni a Yaris ECOVan, ami átlagosnak számít a mezőnyben. Persze nincs túl sok riválisa, de például a Fiestából is készült már hasonló kiadás, ami kifejezetten hasznosnak bizonyul városi környezetben. Bizonyára a Toyota kis haszongépjárműve is itt fog remekelni főleg, a szűk utcákban való manőverezés nagy előny.
Egysíkú a padló
Ezen felül meghajtása miatt is különösen alkalmas városi használatra, ugyanis Spanyolországban kizárólag hibridként érhető el az ECOVan. Az 1,5 literes benzinmotorral szerelt hibrid vélhetően pont úgy mozog, mint a személyváltozat, aminek tesztje itt olvasható. Két felszereltségi szinttel kérhető, már az alapverzió is kínál biztonsági asszisztenseket, 7 colos érintőképernyőt, LED-fényszórókat és légkondit. A drágábbik modellen már hátul is LED-ek világítanak, 8 colos az érintőképernyő és van tolatókamera, valamint a kulcs nélküli nyitás és a bőrborítású kormánykerék is a csomag része. Spanyolországban 1300 euró, nagyjából 460.000 Ft a dobozos kivitel felára. Ha hazánkba is megérkezik az ECOVan, nagyjából ekkora felárra kell számítani, bár haszongépjármű lévén vállalkozások számára a visszaigényelhető áfa miatt még így is ideális lehet.
[BANNER type="2"]
Oldalról is megközelíthető a raktér







