Jó ez az új Dacia, csak a fokozatok hiányoznak belőle!

Azt már eddig is tudtam, hogy a Sandero nem rossz, sőt. Volt már nálam gyakorlatilag csúcsfelszereltségű Stepwayként és szinte teljesen extrák nélkül is: mindkettő verzió tetszett. Hogy melyik csomaggal milyenek, részletesen leírtam már ezekben az anyagokban, de még Mátyás is írt róla, ha nem csak az én véleményem érdekel az autóról. Éppen ezért ezt az anyagot inkább ennek a Sandero konfigurációnak a részletesebb ismertetésére, a többivel kontextusba helyezésére szánom, hogy aki tényleg szeretne ilyet venni, az tudja, hogy melyikkel mire számíthat.

Nem titok, hogy az alacsony változatot azért preferálom inkább, mert egy könnyű, feszes, pontosan kormányozható, a „régi szép időkre emlékeztető, egyszerű autó.

Emiatt féltem tőle, amikor megtudtam, hogy automataváltóval is adják, ráadásul fokozatmentessel: való az ilyesmi egy ehhez hasonló egyszerű és olcsó autóba? Lelövöm a poént: való is, meg nem is. De mégis mitől függ?



Még az indoklás előtt érdemes tisztázni, hogy mi is ez a négykerekű, amiben – ha úgy konfiguráljuk össze – fokozatok nélkül élvezhetjük a „gyorsulást. Továbbra sem mondom, hogy az autóépítés magasiskolája lett a francia-román kooperáció, de már nem csak ár-érték arányban korrektek a Daciák. A legtöbb hiányossága ezeknek az autóknak ma már szerintem sokkal inkább üzletpolitikai kérdés, mint tervezési hiba vagy valós költségcsökkentés.

Ha ugyanis a Dacia lenne olyan jó, mint a Renault, akkor nem lehetne átmutogatni a szalon túloldalára a dupla annyiért kínált francia logós rokonra, hogy „Marika Néni, kérem, ha puha műszerfalat és távolságtartós tempomatot szeretne, akkor arra tessék nézelődni!

De persze Marika Nénit – részben jogosan – még véletlenül sem érdekli az ilyesmi, és azt a sok-sok más embert sem, akiknek már másfél évtizede a Dacia az egyetlen lehetősége egy korrekt méretű, garanciás, új autóra. Egészen néhány évvel ezelőttig még tényleg nagyrészt ennyiből állt a vevőkör, egy ideje viszont már kezd ezen túlnőni a Dacia célközönsége, és – főleg nyugatabbra – már azok is veszik a román csodát, akik amúgy megtehetnék, hogy drágább autóba ülnek.


Szerintem nem a világ változott meg a Dacia körül, hanem a márka lépett előre hatalmasat, ez az új Sandero és Logan esetében látványos igazán. A kézi váltó monopóliumának megszűnésére mégsem ez ad okot, hiszen már a korábbi generációk is elérhetők voltak robotizált automataváltókkal, a Duster kínálatában pedig már másodjára bukkan fel a duplakuplungos EDC. Ha a Sanderóba is az került volna, akkor most nem egy ilyen hangvételű anyagot olvasnátok, az EDC ugyanis azoknak is opció lehet, akik – annak ellenére, hogy Daciát vettek – szeretnék élvezni is a vezetést.
[BANNER type="1"]

A klasszikus értelemben vett vezetési élményre ez a CVT ezzel a motorral ugyanis totálisan alkalmatlan. Ha csak el kell gurulni A pontból B pontba, akkor egész korrektül teszi a dolgát: aki nem tudja, hogy miként működik egy másik automataváltó, annak a fogyasztást leszámítva valószínűleg fel sem tűnik a különbség. Azonos felhasználás mellett az automata ugyanis majd egy literrel többet evett a manuális váltós testvérénél, országúton még mindig 5-6 literrel beéri, de a városban akár 8-9 liter fölé is felszaladhat, ha nagy a forgalom vagy feszített a tempó. Autós szemmel nézve pozitívuma a szerkezetnek, hogy nem rángat és óvatos gyorsítások esetén tényleg nagyon finoman tudja változtatni az áttételt, néha még lehet is rajta egyet-kettőt derülni, ahogy bekapcsolt tempomattal sík úton dobálja össze-vissza a fordulatszámot észrevétlenül.


A problémák ott kezdődnek, amikor odalépsz neki, ekkor ugyanis félelmetesen nem történik semmi: a szemfülesebbek ezt már abból is sejthették, hogy néhány bekezdéssel ezelőtt idézőjelbe tettem a „gyorsulás szót.

A saját méréseim szerint a kézi váltósnál közel 4 másodperccel lassabban éri el a százat állórajtból (14,8 másodperc a 11,1 helyett), menet közben lepadlózva pedig először felpörög a motor, majd – egyébként igen kellemes – turbófütyülés mellett finoman elkezd gyorsulni az autó.

Körülbelül úgy viselkedik, mintha a manuálisnak egy közepes gázt adtam volna váltás nélkül, csak a hangélmény más.


Használhatatlan, vagy rossz továbbra sem lesz, ez már nem az a világ. A késlekedéssel és az erőhiánnyal igazából az a probléma, hogy kiveszi az autóból azt, amiben a legjobb: a „könnyű, pörgős, pattogós kis kompakt érzetét, amit az ezredforduló környéki alsó-középkategória olyan jól tudott. A pontos kormányzás és a meglepő stabilitás persze megmarad, de így már tényleg kevés az 1,0 literes turbómotor adta 90 lóerő az élményhez. Sokkal jobban el tudom képzelni ezt a váltót egy Stepwayben: a puha, billegősebb, de rossz utakon is kényelmes futóművel párosítva az áttételt észrevétlenül módosító CVT-t már jobb lehet az összhang, ám úgy a minimális terepképességei vesznek oda, amelyeket az emeléssel kapott.
[BANNER type="2"]

Fontos viszont tudni, hogy a sima Sanderót a vásárlók ugyanúgy nem kanyarvadászatra veszik, ahogy a Stepwayt sem sarazásra: kisautós árazása mellé korrekt, már majdnem kompaktos méretei és praktikuma a vonzó. Ennek fényében nem csak a kemény műanyagokat, a hiányos aktív (de korrekt passzív) biztonságot meg a közepes összeszerelési minőséget, de az automataváltó lomhább mivoltát is meg fogják bocsátani az árérzékeny vevők. Valószínűleg ezért gondolta elegendőnek a Dacia is, ha ezzel az olcsóbb, óvatosan használva kimondottan kényelmes, de élményautózásra lényegében alkalmatlan váltóval dobja piacra a modellt. Tudják a franciák, hogy mit csinálnak a román márkával, az autók jók, de közben épp csak annyi „hibájuk van, hogy ne legyen bántó, de azért még ne veszélyeztesse a „nagyokat. Ha kíváncsi vagy azokra a dolgokra, amik tényleg zavarnak a Sanderóban, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbi videót.

[BANNER type="3"]

Összegezve tehát nem az autó egyéb variálható paramétereitől függ, hogy megéri-e az automataváltó, és nem is magától a Sanderótól. Sokkal inkább azon múlik a dolog, hogy ki fogja használni. Ha néha felcsillan a szemed egy-egy hajtűkanyar láttán, vagy rendszeresen mész ki a szőlőbe a sáron-gazon át a Stepway-jel, netán az átlagosnál agresszívebb a vezetési stílusod, akkor főként idegesíteni fog a fokozatok hiánya. Ha viszont kellemes, nyugodt autózásra vágysz és az automataváltó csak azért fontos, mert nem szeretnél kapcsolgatni közben, akkor kifogástalanul ki fog szolgálni a CVT váltó és a 90 lóerős, háromhengeres, turbós benzinmotor kombója is.