Íme a GR Yaris, amit hidrogén hajt!

    0
    2
    Nincs még kőbe vésve a közlekedés jövője, mert bár a legtöbben az akkumulátoros villanyautók elterjedésére számítanak, rengetegen kísérleteznek szintetikus üzemanyagokkal, és még többen hidrogénhajtással. Ez utóbbi már nem egy sorozatgyártott autót is hajt, a legismertebb ezek közül talán a már hazánkban is bemutatott és ki is próbált Toyota Mirai. Ez a modell üzemanyagcellával áramot állít elő a hidrogénből, amivel a villanymotort táplálja, ellenben a frissen bemutatott GR Yaris tanulmányautóval, ami egyszerűen csak elégeti a hidrogént. [BANNER type="1"] A benzines modellnél is használt 1,6 literes, háromhengeres turbómotor ugyanis az üzemanyagrendszerének átalakítása után alkalmassá válik arra, hogy hidrogént égessen, és arról üzemeljen. Egy Corollát már építettek korábban ezzel a hajtással a japán mérnökök, amit azóta versenykörülmények közt, a japán Super Taikyu futamain tesztelnek. Mivel a motor működik, nem volt kérdés, hogy valamilyen módon el kell juttatni a technológiát a közútra is. „Megtettük az első lépést, hogy fejlesszük és felvehessük a versenyt a hidrogénhajtású motorunkkal, és megküzdjünk a kihívásokkal. Elképzeléseim szerint kicsit másként néznek majd ki a dolgok 10 év múlva, és remélem, hogy amikor az emberek visszatekintenek majd, látni fogják, milyen pozitivitással vállaltuk a kihívást és hogy mennyire élveztük ennek minden pillanatát.” – nyilatkozta Akio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke a hidrogén belsőégésű fejlesztési programról. [BANNER type="2"] Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem teljesen emissziómentes a technológia, mert bár a hidrogén égetéséből továbbra is csak víz keletkezik, a belsőégésű motor működése során valamennyi motorolaj is elég, de ezzel még mindig köröket ver a jelenlegi benzin- és dízelmotorokra környezettudatosság terén.

    Mindemellett a motor hangja is megmarad, ami sokaknak fontos szempont.

    Egyes pletykák szerint ráadásul mindezt pár év múlva már magunk is megtapasztalhatjuk, ha akarjuk: állítólag 2025-től a következő Priusban is hidrogén hajtotta belsőégésű szív ketyeg majd.