hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapMegjelent a hazai konfigurátorban a Volkswagen Taigo!

Megjelent a hazai konfigurátorban a Volkswagen Taigo!

Méretben valahol a Polo és a Golf közt keresgélőknek ajánlható a németek legfrissebb újdonsága, amit mától bárki összeválogathat a saját ízlése szerint, majd akár meg is rendelhet a konfigurátorban. Jöjjenek hát az árak!


6 955 450 forint az alap Taigo ára az 500 000 forintos kedvezménnyel, ám ez sem csak négy kereket és öt ülést ad, szériafelszereltség a 6 hangszóró, a 4 elektromos ablak, az elektromosan behajtható, fűthető külső tükrök, a 8 colos „Digital Cockpit, az automata fényszóró és a 16 colos alufelni is. Amiért én mégsem feltétlenül ezt a verziót ajánlanám, az a motor, sőt, még inkább a hozzá járó váltó: 95 lóerős, egyliteres háromhengereséhez kizárólag ötfokozatú váltó kérhető, a hatodik fokozatért már ugyanennek az erőforrásnak a 110 lóerős változatát kell választani 7 426 620 forintért.
[BANNER type="1"]


Szerencsére ez még nem a csúcsmotor, akad négyhengeres, 1,5 literes TSi is a kínálatban, de ahhoz már elengedhetetlen a Style csomag és az automata, duplakuplungos DSG váltó is, így 9 521 480 forintot kóstál a Taigo. Ebben viszont már benne van a külső és belső krómcsomag, az IQ.Light, LED-Mátrix-főfényszóró, a Park Assist, a sávtartó és a 17 colos felni is. Ha igazán stílusosak akarunk lenni, akkor is kelleni fog a Style felszereltségi szint: a fekete tetővel kínált metálfényezések csak ekkor elérhetők.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek