kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapA Dacia túl van a 2 millió eladott Dusteren

A Dacia túl van a 2 millió eladott Dusteren

2010-ben gördült le az első a gyártószalagról; 2 generációval és 12 évvel később már a 2 milliót is meghaladják az eladási számok.


Immár több mint egy évtized eltelt a Dacia Duster bejelentése óta, azonban a modell töretlen népszerűségnek örvend. Csak Magyarországon a tavalyi évben több mint 7000 Dacia talált gazdára, ebből 4500-at a Dusterből vittek haza a vásárlók. A román SUV immár második generációját éli – 2017-ben debütált a mostani széria. Érdemben 2021-ben nyúltak utoljára a mérnökök az autóhoz; akkor leginkább a megjelenését érintették a változások, de érkezett hozzá vezeték nélküli Apple CarPlay/Andorid Auto és duplakuplungos automata váltó is.
[BANNER type="1"]


A Dacia a mérföldkő kapcsán elárulta: átlagban napi 1000 Duster készül el a román Mioveni városban található gyárban (ez 63 másodpercenként egy autót jelent) és a kétmillió példányt közel 60 országban értékesítette a gyártó. A legnagyobb felvevőpiacok között szerepel a francia, az olasz, a német, a spanyol és a török is, de a 60 ország között megtaláljuk szinte az összes európai országot. A vásárlókon túl a szakma is nagyra értékelte a Duster képességeit, hiszen több mint 40 díjat kapott a modell az elmúlt 12 évben.

[BANNER type="2"]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek