Rosszul járhatott csütörtökön, aki csak rutinból teleengedte a tankot, fizetett, majd elhajtott a cseh MOL töltőállomásokon
Előbbi 1485 forintnak, utóbbi pedig 1621 forintnak felel meg, egyetlen liter üzemanyagért cserébe.
Ez még a jelenlegi a cseh árakhoz képest is brutális: az adott időpontban a benzin átlagára 47,26 korona, azaz kb. 714,8 forint volt literenként, míg a gázolajé 49,31 korona, azaz 745,6 forint. A szokatlanul magas üzemanyagárakra az autósok hívták fel a figyelmet, részben emiatt sikerült mindösszesen negyed óra alatt korrigálni a hibát. Az üggyel kapcsolatban a MOL helyi weboldalán a következő üzenet jelent meg: „Ezért a hibáért minden vásárlónktól elnézést kérünk. Ugyanakkor felszólítjuk a kárvallottakat, hogy jelentkezzenek nálunk. Kérjük a számla fotóját és egy telefonszámot. Ezen információk alapján a különbözetet mindenkinek megtérítjük! Azt még nem tudjuk, hogy körülbelül hányan és mennyiért tankoltak az említett időintervallumban a több mint 300 kutat magába foglaló hálózatnál, ám a legfrissebb információk szerint volt olyan töltőállomás, ahol senkinek sem tűnt fel a hiba. Szerencsére – ha megvan a blokk – nincs miért aggódniuk az érintetteknek. Ti el szoktátok rakni a blokkot tankoláskor?



