Nagyrészt 2015 és 2020 közt gyártott dízel Hiluxokat érint a probléma
A bíróság első fokon már döntött, eszerint a Toyotának 520 milliárd forintnyi kártérítést kell kifizetnie az Ausztráliában rossz részecskeszűrővel kiszállított dízelmotoros Hiluxok, Fortunerek és Pradok tulajainak. A felhasználók „csak a kipufogóból távozó világos füstöt és a kelleténél magasabb fogyasztást érzékelhettek a hiba következtében, ám a bíróság szakértői megállapították, hogy több egyéb alkatrészt is károsíthatott a rossz részecskeszűrő.
[BANNER type="1"]
A bíróság döntése értelmében ezek a hibás autók 17,5 százalékkal kevesebbet érnek annál, mint amit a tulajaik kiadtak értük, ezt az értékcsökkenést a Toyotának vissza kell fizetnie számukra. Az összes érintett járművet belekalkulálva nagyjából 520 milliárd forintnyi kártérítéssel tartoznak a 264 ezer ügyfélnek.
Fontos viszont megjegyezni, hogy a Toyota még fellebbezhet a döntés ellen.
Ezzel kapcsolatban biztos információink még nincsenek, a cég szóvivője így kommentálta az eseményeket: „Minden lépésünkkel a vásárlók érdekeit és a legjobb minőséget próbáltuk elérni és továbbra is így fogunk tenni. Hozzátette: „A Toyota a szakvélemények, valamint a bírósági döntés részleteinek és következményeinek elemzése után dönt az esetleges fellebbezésről, amíg ez meg nem történik, addig nincs további hozzáfűznivalójuk a történtekhez.



