Ideje javítani a gyalogosvédelmen, de nem csak az autógyártóknak

    0
    2
    Május 11-én a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik, valamint arra hívják fel a közlekedőket, tartsák tiszteletben egymást: ez a közlekedési kultúra napja, amelyhez idén már nyolcadik alkalommal társul programsorozat és figyelemfelkeltő, közlekedésbiztonság-javító kampány. Idén a gyalogoshalálozások elkerülése a központi téma, a számok is elárulják, hogy miért.

    A lakott területen belül, zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt.

    Számszerűsítve még félelmetesebb mindez: tízezernél is több embert ütöttek el Magyarország közútjain, ebből 4335 esetben kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt gázolásról beszélhetünk a statisztikák szerint. A szervezőgárda is igen sokszínű, ami a programok változatosságán is látszik: a Közlekedéstudományi Egyesület által koordinált kezdeményezéshez 84 további szervezet csatlakozott, a Magyar Államvasutak Zrt. mellett a Budapesti Közlekedési Központ és az Országos Mentőszolgálat is feltűnik a listában. A programsorozat keretei közt rendeznek például szakmai konferenciát a Müpában, este pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertezik. A részletes program a rendezvény weboldalán olvasható. [BANNER type="1"]
    Forrás: MTI