Drágult és gyorsult is a használt autók piaca

    0
    2
    Míg az új autók piacán a tavalyi évhez képest is több mint 10 százalékos visszaesés látható, az autóvásárlási igény továbbra is hatalmas Magyarországon. Ezért mind a használt autók importjánál, mind a hazai tulajdonosváltásoknál bővülés látható – még úgy is, hogy a használt autók árai is egyre csak emelkednek. A Használtautó.hu elemzése azt is megmutatja, hogy milyen autókat keresnek mostanság a vevők. [BANNER type="1"] Rég nem látott piaci helyzetet szült a koronavírus és az ukrajnai háború az új autók piacán. A félvezetők elérhetetlenségét idén számos nyersanyag és alkatrész hiánya egészítette ki, így az autógyártók egyre hosszabb szállítási időkkel, korlátozott kapacitással tudják kiszolgálni az autóvásárlók továbbra sem csökkenő igényeit. A hiány az árak emelkedésével is együtt jár, ám ennek ellenére még mindig vastagon keresleti piacról beszélhetünk: több a vevő, mint az eladó autó. Vagyis

    aki akár a kívánt modell elérhetetlensége, akár megfizethetetlensége miatt nem tud új autót venni, az a használtak piacán köt ki.

    Noha a forint/euró váltószám immár jellemzően 400 feletti, az idei első félévben a tavalyi évhez mérten 9,8%-kal nőtt a külföldről behozott autók száma, ugyanakkor egyértelmű, hogy a forint gyengülése lassíthatja a növekedést: júniusban az éves tendenciával ellentétesen már 9,6%-kal csökkent az import, aminek immár kétharmadát a 10 évnél idősebb autók adják, így aztán a külföldről érkező használt autók aligha javítanak a hazai autópark immár 15 éves átlagéletkorán. [BANNER type="2"] Bár vevői igény van, már az eladó hazai autó is egyre inkább hiánycikknek számít. Lehet drága, lehet öreg, a vevőknek kell az autó – lényegében ez olvasható ki a Használtautó.hu adataiból. 2022 első negyedévében még 10% feletti emelkedést mutatott a hazai tulajdonosváltások száma, azóta csak 6%-os plusz látható. Ahogyan nő az új autók szállítási ideje, úgy egyre kevesebben adják el használt autójukat, ám aki eladja, rendre magasabb árat tud kérni.
    [BANNER type="3"] Míg a Használtautó.hu adatai szerint az eladásra kínált autók átlagéletkora a 2020-as 12,3 évről az idei első félév során 12,9 évre nőtt, a kínálat jelentősen átalakult: két évvel ezelőtt még a feladott hirdetések több mint ötöde 500 ezer forintnál olcsóbb autót kínált, 2022-re a legolcsóbb kategória részaránya 15% alá csökkent. Míg az 1-3 milliós modellek aránya stagnált, a 3-5 milliósoké enyhén, az 5 millió forint felettieké már jelentősen növekedett. Míg a tulajdonosváltások terén az Opel Astra, Suzuki Swift, Ford Focus sorrend látható, a Használtautó.hu kereséseinél a Volkswagen Golf, BMW 3-as sorozat, Opel Astra, az importnál pedig a Volkswagen Golf, Opel Astra, Ford Focus dobogó szerepel.
    Minden gyorsabban eladható!
    A Használtautó.hu felületén a hirdetések mintegy harmadát még mindig az 1-3 millió forintos szegmens adja és a keresések döntő részét is itt indítják. A piac változását az is jól mutatja, hogy

    az említett legnépszerűbb árkategóriában az autók forgási ideje a 2020-as 112 napról 50 napra csökkent, vagyis ennyivel gyorsabban kelnek el. Míg 2 évvel ezelőtt a 3 milliós autó még átlagár felettinek számított, ma már kifejezetten olcsó.

    Az áremelkedést a piac egyelőre elfogadta, az egyre szerényebb kínálatú 500 ezer forint alatti kategóriában szinte a felére csökkent a keresések aránya, az 5-7 millió forintos kategóriában 50%-kal nőtt. A 7-10, a 10-15 és a 15-20 millió forintos régióban a 2020-as értékhez képest is duplázódott, míg a 2019-eshez mérten háromszorosára nőtt a keresés, a 20 millió forint feletti kategóriában pedig a 2019-es szinthez mérten látható kétszeres keresési arány. [BANNER type="4"]
    Benzines, dízel, hibrid, vagy elektromos?
    Bár a hazai piacon a hatósági áras üzemanyag kétségkívül fékezte az üzemanyagárak emelkedésének piacra gyakorolt hatását, az már most is megjelent. Míg az elmúlt években azt láthattuk a használt autók piacán, hogy a valahai kiegyenlített benzines/dízel keresési arány a benzinesek kétszeres keresletére módosult, ez idén megváltozott. A dízelekre szűrés aránya változatlan a Használtautó.hu felületén, sőt a 2020-as mélyponthoz képest hajszálnyit nőtt is, de a hagyományos benzinesektől mind többen fordulnak a hibrid és az elektromos modellek felé. Az elektromos hajtásra indított keresések aránya a tavalyi évhez mérten is duplázódott, a 2019-es szinthez mérten pedig csaknem négyszeres érdeklődés látható. Ha beköszönt majd a piaci árú tankolás, még drasztikusabb kereslet várható az alacsony fogyasztású és kiváltképp az elektromos autóknál, még úgy is, hogy immár egyértelmű: azokat se lesz olcsó tölteni.
    Előző cikkUtoljára frissül a Volkswagen turbómotorja?
    Következő cikkFékező kamionba csapódott hátulról egy furgon az M1-esen
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.