hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapCrossoverként térhet vissza a Lexus CT

Crossoverként térhet vissza a Lexus CT

Az eladások visszaesése okozza a CT vesztét, crossovert akarnak inkább a vásárlók. Most a kecske is jóllakik, sőt a káposzta is megmarad: emelt futóművel folytathatja pályafutását a Lexus kompakt egy japán magazin szerint.


2011 januárjában kezdődött a modell sorozatgyártása a CT 200h változattal, amely a harmadik generációs Priusszal közös műszaki alapokra épült. Még ma, 11 évvel a bemutató és közel 400 ezer eladott példány után is gyártásban van, igaz csak japánban, hiszen másutt a prémiumautó-vásárlók már ebben a méretosztályban is szinte kizárólag a SUV-szerű modelleket veszik. Már a szigetországban sem tart sokáig a pályafutása, a Lexus ugyanis tavasszal bejelentette, hogy októberben végleg elbúcsúznak tőle egy speciális, „Cherished Touring különkiadással, ami csak néhány apró külső módosításában, a fekete-karmazsinvörös bőrkárpitozásában és jobb felszereltségében különbözik az alapverziótól.
[BANNER type="1"]



Eddig nem lehetett tudni, hogy kap-e utódot a CT, a japán Best Car magazin júniusi számában azonban megjelent egy belsős forrásokra hivatkozó cikk, amely azt állítja, hogy 2024 végén vagy 2025 elején crossoverként térhet vissza a Lexus kínálatába a kompakt modell. Nem lenne meglepő, ha a 2018 végén gyártásba került UX utódja is lenne egyben a második generációs CT, de az is könnyen elképzelhető, hogy az UX is kap majd egy – az új CT alá vagy fölé pozícionált – utódot. Mindenesetre az biztosnak tűnik a lap információi alapján, hogy a karosszéria stílusa félúton lesz a hagyományos kompaktok és a SUV-ok között, a méretek enyhén nőni fognak, és a hasmagasság is nagyobb lesz az átlagosnál. A japán cikk szerint benzines, hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal is árulni fogják, de a hangsúly a korábbiakhoz hasonlóan az öntöltő hibridre kerül, amely természetesen erősebb és takarékosabb lesz az elődjénél. Európába várhatóan csak ezt és az elektromos változatot importálják majd 2025-től.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek