Döbbenetes összeget adtak ezért a Peugeot modellért

    1
    2
    Idén augusztus 19-én egyedülálló alkalom kínálkozott egy autótörténeti mérföldkő megszerzésére: ezen a napon került kalapács alá a kaliforniai Monterey-ben a francia autóépítés egyik gyöngyszeme, egy 1938-as gyártású Peugeot 402 Darl’mat Special Coupe. [BANNER type="1"] Az autó több okból is érdemes a világ figyelmére, ezek azonban mind ugyanoda vezethetők vissza: egy maroknyi elhivatott francia autórajongóra, akik saját ambícióiktól és a kor szellemétől vezérelve, no meg a sors szeszélyétől segítve egymásra találtak, hogy rövid időre olyan magasságokba emeljék a Peugeot-t, ahol rajta kívül soha egyetlen tömegpiaci autógyártó sem járt…
    [BANNER type="2"] Pourtout, Paulin és Darl’mat – a három név említésére minden vérbeli autórajongónak elcsuklik a hangja és fátyolossá válik a tekintete. A francia autóipar art déco apostolai voltak ők, akik a harmincas években a kor legkiválóbb autói: a Peugeot 301, 302 és 402 alapjaira álmodtak és valósítottak meg álomszerűen elegáns, ugyanakkor félelmetesen hatékony és gyors sportautókat. Ha a végletekig le akarjuk egyszerűsíteni a szerepüket, Marcel Pourtout volt a kéz: egy rendkívül precíz, megbízható karosszériaépítő mester, aki a húszas évek derekán indította el vállalkozását, és tíz évvel később a legnagyobb manufaktúrák között jegyezték a szakmában. [BANNER type="3"]
    A Carrosserie Pourtout a harmincas évek elején szerződtette le Georges Paulin formatervezőt. Ő volt a szív, aki az akkoriban kötelező jelleggel alkalmazott, áramvonalas formákat soha nem látott szenvedéllyel töltötte meg. Fő munkája egyértelműen a világ első lenyitható keményteteje, az Eclipse névre keresztelt szerkezet volt, ám ahogy cikkünk témája is mutatja, a klasszikus, zárt karosszériáknak is mestere volt.
    Végezetül az agy: Émile Darl’mat mérnök, aki Peugeot és Panhard automobilok értékesítésével és javításával kereste meg azt a pénzt, ami lehetővé tette, hogy a szenvedélyének: a minél nagyobb teljesítményű motorok építésének élhessen.
    [BANNER type="4"] Darl’mat és Pourtout már a húszas évek végén dolgoztak együtt, az 1933-as Chicago-i Világkiállításon bemutatott autójuk (egy különleges kivitelű Peugeot 301-es) dizájnját pedig már a frissen leszerződtetett Paulin jegyezte. A Peugeot mégsem emiatt figyelt fel a trióra: Darl’mat versenycélokra fejlesztett, ütőképes konstrukciói keltették fel a cég érdeklődését, amelyekben meglátták a lehetőségét, hogy költséghatékonyan és eredményesen térjenek vissza a motorsport világába. Első közös munkájuk egy Peugeot 302 szedán alapjaira épült. Ez gyakorlatilag a 402-es rövidebb tengelytávú, kisebb motorral szerelt változata volt, de egyéb műszaki tartalmában megegyezett a márka zászlóshajójával. Darl’mat tehát 1936 elején fogta a Peugeot 402-es nagyobb, kétliteres motorját, és teljesítményét az eleve tekintélyes 55 lóerőről „félelmetes” 70-re növelte. Végül megkérte Georges Paulint, hogy az aerodinamikai varázslónak tartott Jean Andreau-val (az ugyanebben az évben bemutatott, legendás Peugeot 402 Andreau névadó tervezőjével) konzultálva tervezze meg a létező legszebb, legáramvonalasabb karosszériát. Paulin nem okozott csalódást, a burkolt hátsó kerekű, hatalmas alumínium hűtőmaszkkal szerelt sportautó stilizált, túlméretes alumínium szegecsmotívumokkal teremtett kapcsolatot a kor technológiai csúcsteljesítményeként számon tartott repülőgépekkel.
    [BANNER type="5"] Az autó rendkívül népszerűnek bizonyult, ám a tervezett komfortos kivitelek helyett jóformán minden ügyfél a minimalista versenyváltozatot rendelte meg. Ez elég is volt ahhoz, hogy a Peugeot felkarolja Émile Darl’mat Le Mans-i terveit, és egy évvel később, 1937-ben mindhárom rajthoz álló Peugeot Darl’mat Special az első tízben végzett a 24 órás futamon. A következő évre minden támogatást megadtak Darl’mat-nak: a mérnök a Peugeot 402 legújabb változatával, a könnyített 402 Légère-rel dolgozhatott. Ez rövidebb és szélesebb volt elődjénél, ami optimálissá tette versenycélokra. Az így megvalósult Peugeot 402 Darl’mat Special fölényesen megnyerte a 2,0 literes géposztályt az 1938-as Le Mans-i 24 órás futamon, összesítésben pedig az ötödik helyen végzett. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy ezzel a teljesítménnyel véget is ért a Peugeot és Darl’mat motorsportprogramja: a csapat 1939-ben távol maradt az ikonikus sarthe-i versenytől, amely aztán a II. világháború kitörése miatt kényszerpihenőre vonult.
    Noha az együttműködés nem volt hosszú életű, a Peugeot Darl’mat Special modellek viszonylag nagy darabszámban készültek. 53 roadster, 32 vászontetős kabrió, és mindössze 20 kupé épült. Ez utóbbiakból hatot építettek a 402 Légère platformjára. Ebből a hatból három elveszett vagy megsemmisült, így

    a most elárverezett példányon kívül mindössze két ilyen kupé létezik a világon.

    A kutatások szerint ez a 705536-os alvázszámú, zárt karosszériás modell eredetileg fekete-bézs fényezéssel gördült ki a műhely kapuján valamikor 1938 vége felé, hogy aztán Émile Darl’mat személyesen vigye el karácsonyi ajándék gyanánt Alfred Giauque-nak, a Peugeot gyári motorsportprogramja igazgatójának, köszönetképpen a hathatós támogatásért. A gesztus nem csak nagyvonalú volt, de szimbolikus is, hiszen míg Darl’mat szerint a könnyebb roadster jobb választás versenycélokra, Giauque a kupék áramvonalasabb profiljában és merevebb szerkezetében látta a motorsport jövőjét.
    [BANNER type="6"] Alfred Giauque újdonsült autója a csodával határos módon túlélte a világégést. A békekötést követő másfél évtizedben kétszer is gazdát cserélt, ám mindvégig a francia fővárosban maradt. A hatvanas évek végén aztán egy neves észak-amerikai gyűjtő vásárolta meg, de ennek nevadai birtokán a Peugeot 402 Darl’mat Special Coupe lassú enyészetnek indult. A félig darabokban heverő csodát 2002-ben egy veterán járművekre szakosodott karosszériaműhely vásárolta meg, majd ismeretlen összegért továbbadták azt jelenlegi tulajdonosának, aki azonnal megrendelte az autó aprólékos helyreállítását. A munka két éven át tartott, majd miután 2004-ben részt vett a Pebble Beach Concours d’Elegance kiállításon, hogy az egész világ megcsodálhassa ragyogó pompáját, a gondos tulajdonos folytatta a projekt tökéletesítését.
    Az elmúlt két évtized a kupé szüntelen, hozzáértő gondozásával, finomításával, a korhű elemek helyreállításával telt – hogy milyen színvonalon, arról pontosan tanúskodnak az aukciós katalógusban közzétett, és cikkünkben is látható fényképek.
    [BANNER type="7"] Miután tulajdonosa úgy érezte, ennél többet már nem tehet az egykori versenyautóért, most átengedte másnak a megtiszteltetést, hogy az autónak megadja az azt megillető tiszteletet és figyelmet. Ennek persze megvolt az ára: a Peugeot-történelem ezen gyöngyszeme 885 ezer dollárért, azaz 365 millió forintért cserélt gazdát, ami a kupé történetét és jelentőségét tekintve végül is kifejezetten jutányosnak tekinthető.
    Előző cikkBenzinzabálónak nézte a riporter Harry herceg elektromos Audiját
    Következő cikkIlyen most a Suzuki WagonR!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás

    1. Nagyon jó kis cikk volt, köszi! Élevezet volt elolvasni.

      A 30-as évek az autógyártás egyik legizgalmasabb korszaka volt, ezek a karosszériaépítők egyéni igényekre dolgoztak, egy Bentley, Bugatti vagy Mercedes alvázra bármilyen testre szabott karosszériát terveztek, volt olyan hogy egy Alfa 8C-t megcsináltak a Le Mans-ra majd utána ment is vissza a karosszériásokhoz és kapott egy látványos Art Deco ruhát a kor divatja szerint.

      Rengeteg gyártó volt Franciaországban ekkoriban, Delage, Delahaye, Bugatti, Panhard, Talbot, és ezekre számos neves karosszériaépítő tervezett karosszériát. Az igazi sorscsapás talán nem is a II VH volt, hanem De Gaulle aki egy új adórendszerrel elegánsan rátenyerelt az egész francia autóiparra amit egy fura tervutasításos rendszerben próbált újjáépíteni.

      Halkan jegyzem meg, millió euró/dollár alatt nem is számítanak annyira nagynak ezek a vételárak a klasszikus verdák között, szinte nincs olyan Bugatti amit millió euró alatt kelne el manapság 🙂 .
      Sőt a 4-5 milliós eladások sem vernek komoly hullámokat.