hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapA rendőr orra előtt hajtott betonkerítésnek, jogsi nélkül

A rendőr orra előtt hajtott betonkerítésnek, jogsi nélkül


Néhány nappal ezelőtt, Szikszón próbált szerencsét négy keréken egy újabb ittas, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr. A 26 éves férfi egy fehér B Corsával hajtott, ám a jármű enyhén szólva sem túl méretes ménesét sem sikerült megzaboláznia. Amikor elvesztette az irányítást a fehér Opel felett, akkor az autó lesodródott az útról és egy betonkerítésnek csapódott. A sofőr azonnal menekülésbe kezdett, hátrahagyva az összetört, de már a baleset előtt is katasztrofális állapotban tartott kocsit.
[BANNER type="1"]


A sors iróniája, hogy mindezt egy szabadnapját töltő rendőr orra előtt tette, aki azonnal szolgálatba helyezte magát, egyben értesítette kollégáit, akikkel azonosították, majd elfogták az autót vezető férfit. Ekkor derült ki, hogy az önjelölt sofőr a jogosítványának hiányát alkohollal próbálta pótolni a vezetés megkezdése előtt, ráadásul még az autója is ki volt vonva a forgalomból, azon kötelező biztosítás sem volt. Az Encsi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular