hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem zárják le a pesti alsó rakpartot, legalábbis nem úgy

Nem zárják le a pesti alsó rakpartot, legalábbis nem úgy


Tavasszal ismerhettük meg a pesti rakpart fejlesztési koncepcióját (lásd itt), ami igen hátrányosan hatott volna az autóforgalomra, a Magyar Autóklub kisvártatva jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a főváros koncepcióját, a felek pedig szerencsére egyeztetésbe kezdtek.
[BANNER type="1"]

Most, miként az az Autóklub hírlevelében olvasható, hosszú egyeztetési folyamatot követően megállapodás született Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Autóklub, valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között, melynek értelmében a főváros az érintettek álláspontját szem előtt tartva valósítja meg a világörökséghez tartozó pesti alsó rakpart fejlesztését.


[BANNER type="2"]
Az Autóklub a kezdetektől egyetértett az élhető, zöld város koncepciójával, a közösségi terek létrehozásával és a település szépítésével, valamint azt is tudomásul vette, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben. Ugyanakkor elutasította az észak-déli közlekedési folyosóként használt pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom belvárosba terelését, tekintve, hogy a cél a belső területek tehermentesítése és légszennyezésének csökkentése, valamint a környezet védelme és a forgalom balesetmentes levezetése. A Magyar Autóklub álláspontját igazolja egy korábban készített közvélemény-kutatás eredménye is, miszerint a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka elutasította a rakpart lezárását.

Az Autóklub kezdeményezésére a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, a fuvarozókat képviselő NiT Hungaryt, az Országos Taxis Szövetséget, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségét, valamint több független szakembert bevonva tárgyaltak a városvezetéssel a konszenzusos megoldás megtalálásáért. A 2022. október 27-én aláírt nyilatkozat értelmében a résztvevők mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá oly módon, hogy Budapest Főváros Önkormányzata figyelembe veszi a Magyar Autóklub és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, illetve vállalja, hogy a pesti alsó rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, melyek nem befolyásolják a pesti alsó rakpart közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét. Valamennyi partner támogatja továbbá, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg, a hétvégi rakpartnyitások mellett akár a nyári tanítási szünetben vagy hétköznap esténként, a délutáni csúcsforgalom lefutása után. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a további próbaidőszakok eredményeinek értékelésére. A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.
[BANNER type="3"]


Miként azt közleményében kifejtette, a Magyar Autóklub továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Sosem értettem ezt az agymenést, hogy „a zembereknek adjuk vissza a Dunát”, meg hasonlók. Tök jó, ha a rakparton is lehet biztonságosan bringázni, rollerezni, vagy gyalog andalogni. De a rakpart nem egy tengerpart homokkal, napernyővel. Akinek a Budapest területén belüli folyóparton pihenés hiányzik, az menjen ki a Római partra, vagy a Kopaszi-gáthoz, vagy a Margitszigetre. Van erre bőven lehetőség, nem kell a közlekedés elől ilyen mondvacsinált indokokkal elvenni a helyet.

    Mellesleg meglepődtem, hogy a Magyar Autóklub sok évtizedes kómából feltámadva képes volt kiállni az autósok érdekeiért. Erre valóban nem számítottam.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular