hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNémet sorozatban nyertek a magyar versenyzők

Német sorozatban nyertek a magyar versenyzők

A Nürburgring Langstrecken-Serie 2022-es évadának utolsó előtti versenyén eldőlt az SP3 géposztály bajnoki címének sorsa, a magyar Lengyel Ádám/Molnár Bendegúz páros bizonyult az évad legjobbjának.


Idén első teljes szezonján vett részt a németországi NLS-szériában Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám. Senki nem hibáztatta volna a fiatalokat, ha tanulással, akklimatizálódással töltik az időt, a két magyar pilóta azonban az első perctől fogva hatalmas tempót diktált. Három futamgyőzelem és három kategória második helyezés után az élről futottak neki a bajnokság október 22-én megrendezett, nyolcadik versenyének (a másodikként kiírt futam tavasszal elmaradt; azt majd novemberben fogják megtartani), és bár hat hétvége után vezették a tabellát, túlságosan szoros volt ahhoz az állás, hogy megpihenhessenek babérjaikon.
[BANNER type="1"]


Tudva, hogy mekkora a tét, a Car Competition Racing Team pilótái a kockázat nélküli maximális teljesítményt tűzték ki maguk elé célként. A vizes aszfalton levezényelt kvalifikációk után a harmadik helyről rajtolhatott Ádámék Toyota GT86-osa – ez a négyórás futamon kellően jó pozíciót jelentett a számukra. A rajtnál induló Lengyel Ádám már az első körben átvette a kategória első helyét, ám a stint vége előtt feltartották őt, fő ellenfelük, a náluk erősebb autóval versenyző csapat pedig kihasználta a helyzetet. Molnár Bendegúz így a második helyről indította a támadást, és ahogy egész évben, agresszív, de biztonságos tempót diktálva néhány körön belül felzárkózott a németekre, majd rövid közelharc után a kategória élére állt.

Ki tudja, milyen küzdelmeket hozott volna még a futam, a sors azonban közbeszólt: a Bendegúztól ekkor már jó húsz másodperccel lemaradt Renault Clio a gumifalnak csapódott, és nem tudta folytatni a versenyt. A harmadik helyezett több mint 5 perces hátránya ekkor behozhatatlannak látszott, ezért a Car Competition Racing Team nem forszírozta tovább a tempót: nyugodt, egyenletes körökkel igyekezett eljutni a kategóriabajnoki címet jelentő kockás zászlóig.
[BANNER type="2"]

A négyórás futam vége előtt egy órával ismét Lengyel Ádám kötötte be magát a pilótaülésbe, ám a sors gondoskodott arról, hogy ne legyenek unalmasak az utolsó percek. A Toyota kipufogója leszakadt, egy szempillantás alatt a szerelők kezébe helyezve a bajnoki cím sorsát. A rutinos stáb nem szeppent meg a rájuk nehezedő teher súlyától, bravúros munkával, hat perc alatt a helyére illesztették és rögzítették a földön heverő, tűzforró csőrendszert. A Toyota így ismét versenyben volt, és ezúttal már semmi nem jött közbe: több mint hét perces előnnyel értek célba.
[BANNER type="3"]


A Car Competition Racing Team idei negyedik futamgyőzelmével az SP3-as géposztály bajnoki címét is megszerezte, ami nem csak Ádám és Bendegúz életében hatalmas mérföldkő, hiszen az 1977-ben alapított, akkor még VLN (Veranstaltergemeinschaft Langstreckenpokal Nürburgring) néven futó szériában eddig magyar csapatnak még soha nem sikerült bajnokságot nyernie. Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám sikerét még értékesebbé teszi, hogy az abszolút értékelésben is előkelő helyen várhatják az utolsó (hivatalosan második) versenyt, míg Bendegúz a Junior versenyzők külön versenyében jelenleg a negyedik helyen áll, a pontszámok alapján azonban abszolút esélyes akár a második helyezésre is.


Forrás: Smarter Media; Fotók: Toyota Gazoo Racing

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek