hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapAz úttörő – húsz éves a Porsche Cayenne

Az úttörő – húsz éves a Porsche Cayenne

Egy Porsche karaktervonásai és élvezetes vezethetősége egy hétköznapi, családi használatra tökéletes terepjáróba öntve. Nagyjából így szólt az ötlet, amely életre hívta a Porsche Cayenne-t, amelynek legelső generációja 2002-ben rajtolt el.


Az időközben eltelt húsz évben pedig csak fokozódott a Cayenne sikere, épp úgy, mint képességei: az időközben harmadik generációba lépett modell nem csupán a világ élvonalába tartozó prémium SUV, hanem önmaga sokoldalúságának tökéletes bizonyítéka is: a Porsche Cayenne Turbo GT a világ leggyorsabb SUV modelljeként tündököl, miközben a konnektoros hibrid modellek akár 48 kilométeres elektromos hatótávval csökkentik a lábnyomukat, a Coupé változat pedig bebizonyítja, hogy az ikonikus 911-hez még közelebb álló formaterv sem követel nagy kompromisszumokat a családi használat terén.
[BANNER type="1"]


A kezdetek nem mindig egyszerűek. A Porsche a ’90-es években pénzügyi nehézségekkel küszködött, amelyből egyféle kiút mutatkozott: a márka eredeti filozófiáját követve padlógázzal menni előre és új modellekkel bővíteni a kínálatot. Az 1996-ban megjelent, középmotoros Boxster a hagyományos sportautós vonalat követte, de már ekkor megszülettek egy még merészebb, ’Colorado’ néven futó projekt első tervrajzai. A sokoldalú, családi használatra is született Porsche végül a Cayenne nevet kapta, amelyből azóta már több mint egymillió talált gazdára.

A Cayenne tökéletesen hű maradt a zuffenhauseni sportautó-gyártó alapelveihez: kategóriája legsportosabb alternatívájaként menetdinamikában és élményben adott többet, mint konkurensei, miközben kivételes minőségével, tágasságával és személyre szabhatóságával is kiemelkedett.
[BANNER type="2"]

A Porsche pedig minden egyes új generációval meghaladta saját határait és még magasabbra tört. Mára a Cayenne kétféle karosszériával, összesen 19 különböző változatban érhető el 340-től 680 lóerőig, köztük a különösen népszerű konnektoros hibrid változatokkal, amelyek háromféle teljesítményszinten teremtik meg a helyi károsanyag-kibocsátás nélküli autózás lehetőségét.

A Cayenne nem csupán megjelenésében, menetdinamikájában és képességeiben fejlődött sokat az évek múlásával, de a személyre szabási lehetőségek tekintetében is. Az egyediséget pedig különböző exkluzív szériák is fokozzák, mint például a Platinum Edition modellek. A SUV modell különleges változatát exkluzív, selyemfényű platina színű kiegészítők teszik még különlegesebbé. A különösen gazdag alapfelszereltség nem csak különösen stílusos látványt, hanem kivételesen vonzó ár-érték arányt is jelent. A Cayenne, a Cayenne E-Hybrid és a Cayenne S Platinum Edition elérhető hagyományos, illetve Coupé változatban is.
[BANNER type="3"]

A Cayenne Platinum Edition kifinomult és exkluzív megjelenésének létrehozásában számos különböző selyemfényű, platina színű részlet veszi ki a részét. Az első légbeömlők betétjei, a hátsó LED-es fényív Porsche felirata, a hátsó modellmegjelölés és a széria 21 colos RS Spyder Design keréktárcsák (a Platinum Edition kiváltságai) mind ezt a színt kapják.

A fekete sport kipufogóvégek és ablakkeretek tovább hangsúlyozzák a különleges kiadás sportosan elegáns megjelenését. Ehhez illeszkedve a Platinum Edition modellek fehér és fekete, valamint Jet fekete metál, Carrara fehér metál, mahagóni metál, holdfénykék metál és kréta különleges színben elérhetők.
A külsőhöz tökéletesen igazodik a stílusos belső tér kréta színű biztonsági övekkel és ’Platinum Edition’ felirattal ellátott, szálcsiszolt alumínium ajtóküszöbökkel. Ehhez társul az alumínium belső csomag és számos ezüstszínű elem.

A Cayenne Platinum Edition különösen gazdag alapfelszereltséggel rendelkezik. Ez magában foglalja a LED-es fényszórókat Porsche Dynamic Light System (PDLS) rendszerrel, a panoráma napfénytetőt, a sötétített hátsó üvegezést, a Bose® Surround audiorendszert, a hangulatvilágítást, a nyolc irányban elektromosan állítható, bőr sportüléseket, az első és a hátsó fejtámlák Porsche pajzsát, valamint a műszerfal analóg óráját. A Porsche Exclusive Manufaktur személyre szabási lehetőségek széles skáláját kínálja a külsőhöz és a belsőhöz egyaránt, a választható módosításoktól kezdve az egészen egyedi igények megvalósításáig.

A 340 lóerős Cayenne Platinum Edition magyarországi alapára bruttó 97.245 euró, a modellek pedig rendelhetők. Érdemes ellátogatni a Porsche Centrum Budapest márkakereskedésbe is, ahol első kézből élhetjük át, hogy mit tud nyújtani a Porsche ikonikus többcélú modellje. A tesztvezetés pedig garantáltan megerősít minket: hazaértünk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek