Szerinted mekkora bírságot kapott a 200 felett száguldó motoros?

    1
    2
    A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. március 22-én 16 óra 45 perckor a 760-as számú főúton mértek be egy motorost, aki a megengedett 90 km/h helyett, 201 km/órával száguldott. Bár a motor láthatóan ennél még akár jóval többre is képes lenne, ennek nem a képen látható, autókkal teli útszakaszon van a helye, főleg nem kedden délután.

    Ekkora sebességnél a motor majd 56 métert, vagyis több kamion teljes hosszát teszi meg egyetlen másodperc alatt.

    A forgalmas útszakaszon a sofőr ezzel a felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyeztette. Az egyenruhások 300 ezer forint közigazgatási bírságra értékelték a mutatványt, amelyet – mivel a motorost utolérni esélyük sem volt – postai úton kap majd kézhez a gépjármű üzembentartója.

    1 hozzászólás