Itt az új Peugeot 2008, és a többi felvillanyozott oroszlán!

    0
    2
    Több újdonságot is megmutatott a Peugeot egyetlen rendezvény keretein belül, úgyhogy sokáig gondolkodtam melyikkel kezdjem. A szívem az 508-as frissítése felé húz, ám nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy ha az eladási táblázatokra vetek egy pillantást, akkor a szabadidő-autók továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek. Így hát a megújult 2008-assal kezdem, amelynek a villanyhajtású változatát próbálhattuk ki. [BANNER type="1"] Nem véletlenül az elektromos hajtású változatot tették meg az E-Lion rendezvény fő attrakciójának. Tavaly ugyanis ez a modellváltozat felállhatott az elektromos B-SUV-ok, -tehát a kisautók alapjára épülő crossoverek – eladási listájának dobogójára. Eddig 75 ezer darabot gyártottak belőle, tavaly pedig a 2008 eladások 17,4 százaléka volt villanyhajtású modell. Na, de mi változott? A formai módosítások feltűnőek, pedig a Peugeot szokásos dizájnelemeivel érték el a látványosság növekedését. A Elöl a 3 függőleges „fénykarom” teszi „macskásabbá” a 2008 megjelenését, de az új embléma is nagyot dob a komolyságán. Ezeket az átszabott lökhárítóba integrálták, nagy és fényes fekete díszbetétek társaságában. Szintén átrajzolták kicsit a hűtőmaszkot is, ami nagy örömömre a villanyhajtású változaton is igazi. Persze a különböző modellváltozatokon más-más díszekkel szerelik fel az autót, így egy GT kicsit más stílusú, mint mondjuk egy Allure. Hátul változtattak a lámpákon, illetve hangsúlyosabb a Peugeot felirat, ezáltal egy kicsit elegánsabbá is vált a 2008. Bent a váltókar eltűnése a legszembeötlőbb, helyette már a kis pöcökkel lehet az irányt kiválasztani. Viszont minden más maradt az eredeti helyén. További újdonság, hogy már alapból 10 colos az infotainment érintőképernyője, illetve a szintén 10 colos digitális műszeregység 3D hatású is lehet (a GT modellekben). [BANNER type="2"] Még ezeknél is fontosabb viszont a hajtáslánc változása. A villanymotor ereje 15 százalékkal nőtt, 136 helyett már 156 lóerős. Az akkumulátor kapacitása pedig 50 helyett már 54 kWh, a hatótáv így akár 406 kilométer is lehet, papíron. A rövid menetpróba nem nyújtott lehetőséget, hogy erről teljes bizonyossággal meggyőződjünk, ám a fedélzeti rendszer állítása szerint takarékosabb a leköszönő modellnél. Habár tény, hogy nem „gyilkoltuk” az autót. Vezetni továbbra is kényelmes, stresszmentes suhanást ígér. Futóműve inkább feszesnek tűnt, ami a tükörsima spanyol utakon nagyszerűen viselkedett, meglátjuk mit tud majd itthon. Kormányzása a nyugis közlekedést preferálja. Habár pontos, de kicsit steril, amikor visszajelzést várunk. A 48 voltos lágy hibridekre viszont nem kell várni a 3008 és az 5008 esetében. Ez a két típus pont azért tette tiszteletét a menetpróbán, mert megjelent a palettájukon ez a részben új hajtáslánc, amely akár 15 százalékkal takarékosabb lehet a sima benzineseknél. Apropó, ebben az esetben a háromhengeres 1,2 literes PureTech motorról van szó. Konkrétabban kifejezve átlagosan 1 literrel kevesebbet fogyasztanak a lágy hibridek. Ami nagy szó egyébként, hiszen ehhez tényleg az kell, hogy kis sebességeknél vagy épp parkolásnál kizárólag a hatfokozatú, automatikus sebességváltóba épített, 28 lóerős (55 Nm nyomatékú) villanymotorocska mozgassa az autót. A Peugeot mérnökök ígérete alapján városi használatban a táv 50 százalékát tisztán villanyhajtással gurulva képes megtenni az autó, amit majd remélhetőleg egy hosszabb próba során letesztelhetünk. A hajtáslánc összteljesítménye egyébként 134 lóerő, maximális nyomatéka pedig 230 Nm. [BANNER type="3"] Végére hagytam az 508-ast, ami a ráncfelvarrással még kívánatosabb lett. Kár, hogy a kor divatja a SUV-okat erőlteti, mert az 508 limuzin és kombi változata egyaránt kiváló vezetési élménnyel, kényelemmel és használhatósággal csábít. A frissített modellen itt is az átalakult orr az igazán nagy durranás. A korábbi egyetlen karmos nappali menetfény helyett most már hárommal rendelkezik, illetve alapból LED Matrix fényszórókat kap, ám ezek keskenyebbek az új modellen. Megváltozott a hűtőmaszk is, ami így jobban illeszkedik a Peugeot aktuális formanyelvébe. Hátul itt sem annyira markáns a változás, persze átrajzolták kicsit a hátsó lámpák fényeit és a lökhárítót. Az utastérben pedig a billenőkapcsolós váltó az igazán érdemi újdonság. A motorkínálatot pedig lefelé bővítették a downsizing jegyében, azonban a kínálat új tagja, a 180 lóerős konnektoros hibrid egyáltalán nem kevés az 508 mozgatásához. Őszre már minden újdonság eljut a hazai márkakereskedésekbe, ráadásul a madarak azt csicsergik, hogy a 2008-as esetében nem várható áremelkedés.