hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapKevés villany Fiat 500 fogy, 2000 embert pihentet a Stellantis

Kevés villany Fiat 500 fogy, 2000 embert pihentet a Stellantis


Február 12. és március 3. között 2250 dolgozót helyez parkolópályára a Stellantis az olaszországi Mirafiori mellett fekvő létesítményben, mivel a kereslet nem az előzetes elvárásoknak megfelelően alakul. Az említett több mint 2000 munkavállaló közül 1250-en az elektromos Fiat 500-ason, míg a fennmaradó 1000 ember a Maserati modelleken dolgozik jelenleg, az Automotive News Europe értesülései szerint őket „ideiglenes elbocsátással küldik majd haza február elején.
[BANNER type="1"]


Az olasz szakszervezetek nem meglepő módon elégedetlenségüket fejezték ki a döntéssel kapcsolatban, és azonnal tárgyalásra hívták a Stellantis képviselőit. A konszern nem először folyamodik ehhez a megoldáshoz, hiszen múlt év októberében és novemberében is hasonló módon jártak el, amikor a kereslet beszakadt. A visszaeső villanyautó-piac Olaszországban többek között azzal magyarázható, hogy az elektromos jármű vásárlásán gondolkodók kivárnak, ugyanis a kormány nemrég egy egymilliárd eurós támogatási csomagról nyújtott be tervezetet, amelyet február elején fognak tárgyalni.

RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular