Verstappen remek versenyzéssel győzött Barcelonában
Kanada után Barcelona is izgalmas időmérőt hozott, mindössze néhány század döntött az első rajtkockáról, amelybe ezúttal Norris állhatott, mellette viszont rögtön Verstappen következett. A startot ugyan jól kapták el az első sorból indulók, viszont a hatalmas szélárnyék miatt a negyedikként induló Russell fordulhatott először. Verstappen hamar levadászta, majd – a szokott módon – elkezdett ellépni a többiektől.
[BANNER type="1"]
Russell nem tudta tartani a tempót a Red Bull-lal
A gumigyilkos spanyol pályán Norris és Leclerc a többiekhez képest 8 körrel tovább nyúzta a lágyakat, viszont ez hamar az előnyükre fordult, főleg a McLaren versenyzője esetében. A fiatal brit könnyedén fűzte át magát a mezőnyön, majd a futam közepén úgy tűnt Verstappen ellen is lehet esélye, de a címvédő 5 másodpercnél nem engedte közelebb magához.
A két Mercedesnek esélye sem volt Norris ellen
10 körrel a vége előtt még mindig 5 szekundum környékén ingadozott a különbség a két éllovas között, de Norris nem tudott érdemi támadást intézni Verstappen ellen. A dobogó alsó fokára az ugyancsak parádésan versenyző Hamilton állhatott fel, míg csapattársa a negyedikként futott be. A két Ferrari az egész futamon messze volt a dobogós helyektől, Leclerc ötödik, míg Sainz hatodik lett. A viszonylag szürke futamot teljesítő Piastrit hetedikként intették, a pontszerzők listáját pedig az újabb minősíthetetlen hétvégét futó Pérez, majd Gasly és Ocon egészíti ki.
[BANNER type="2"]
Pérez ezúttal sem tett túl sokat a Red Bull konstruktőri címvédéséért, több mint 1 percet kapott csapattársától
A vb-pontversenyek állása 10 hétvége után (még 14 van hátra)
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Verstapen | 219 | 1. | Red Bull | 330 |
| 2. | Norris | 150 | 2. | Ferrari | 270 |
| 3. | Leclerc | 148 | 3. | McLaren | 237 |
| 4. | Sainz | 116 | 4. | Mercedes | 151 |
| 5. | Pérez | 111 | 5. | Aston Martin | 58 |
| 6. | Piastri | 87 | 6. | RB Honda (VCARB) | 28 |
| 7. | Russell | 81 | 7. | Alppine | 8 |
| 8. | Hamilton | 70 | 8. | Haas | 7 |
| 9. | Alonso | 41 | 9. | Williams | 2 |
| 10. | Tsunoda | 19 | 10. | Sauber | 0 |







