Fotó:Police.hu
A négy darab 3-as sorozat szedánt november 27-én ünnepélyes keretek között adták át Debrecenben. A rendezvényen dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszönetét fejezte ki a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint a BMW Groupnak.
[BANNER type="1"]
Fotók:Police.hu
Kiemelte, hogy a rendőrség legfontosabb feladata a közbiztonság fenntartása, a bűnmegelőzés, valamint az állampolgárok védelme. Ezek maradéktalan teljesítéséhez nagy segítséget fog nyújtani a négy, megkülönböztető fény- és hangjelzéssel ellátott BMW. Érdemes megjegyezni, hogy néhány héttel korábban is BMW modellekkel bővítette a flottáját a rendőrség, akkor 10 darab iX3 crossover állt szolgálatba, amelyekből csupán kettő maradt Budapesten.
Fotó:Police.hu
Az új járőrautók a Debreceni Rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szakterületein teljesítenek majd szolgálatot. „Ezek nem csupán járművek, hanem a biztonság szimbólumai, melyek lehetővé teszik, hogy még hatékonyabban végezzük a munkánkat – közölte beszédében a dandártábornok.
[BANNER type="2"]
Fotó:Police.hu








