Minden idők legbiztonságosabbja a Volvo EX90

    0
    1
    A Volvo nem elsődlegesen a zéró emissziót hirdeti legújabb, tisztán elektromos modellje, az EX90 kapcsán, hanem a márka védjegyévé vált, egész eddigi történelmét végigkísérő biztonságot. A helytakarékos, tisztán elektromos hajtáslánccal az EX90 még a Volvók körében is minden idők legbiztonságosabbja. Az XC40 és a C40 után a márka harmadik tisztán elektromos modelljeként érkező óriás SUV a márka történetében új fejezetet nyit, így Jim Rowan, a Volvo elnöke nem csak az EX90-est, hanem a Volvók új világát is bejelentette ma; a márka 2030-tól csakis elektromos autókat fog kínálni, 2040-től pedig karbonsemleges lesz. [BANNER type="1"] Az új csúcs SUV, azaz a tisztán elektromos EX90 hét személynek ígér kényelmes ülőhelyet, valamint bruttó 111 (nettó 107) kWh kapacitású akkumulátorával WLTP ciklus szerinti 600 kilométeres hatótávot, továbbá az 517 lóerős, 910 Nm nyomatékú, első-hátsó villanymotoros, azaz állandó összkerékhajtású csúcsverzióval 4,9 másodperces 100-as sprintet. Hogy mennyi lesz a végsebessége? Volvóról van szó, így 180 km/óra. A minden eddiginél jobb biztonsági jellemzőkhöz nem csak az segíti, hogy a helytakarékos elektromos hajtáslánccal a karosszéria végeihez kerülhettek a kerekek, így óriási a tengelytáv, hanem az a szenzorrendszer, az autót övező védőpajzs is, amit kapott. A szélvédő tetejéhez telepített Lidar rendszer autópályás tempónál és sötétben is 250 méternyire lát előre, az EX90-est összesen 16 szenzor, 8 kamera és 5 radar is szolgálja, amivel kettes szintű önvezetésre képes, de ez az első Volvo, ami valójában már teljes önvezetésre is képes lenne, számítógépeit az Nvidiával közösen fejlesztették. Amíg van sofőr, természetesen figyeli annak éberségét, egészségi állapotát. Szükség esetén figyelmezteti vezetőjét – kezdetben diszkréten, ám ha ez hatástalan, erélyesebb hangnemre vált. Ha pedig bekövetkezik, amire senki nem számít, és a vezető elalszik vagy rosszul lesz a volánnál, a Volvo EX90 biztonságosan megáll, és segítséget hív. A márka számításai szerint az EX90 tudása 20 százalékkal csökkenti a halálos és súlyos balesetek bekövetkezésének arányát. [BANNER type="2"] A Volvótól megszokott skandináv, funkcionalista beltérben a nagy felbontású, 15 colos érintőképernyőn a Google rendszere 5G kapcsolattal fut, a C40-nél megszokott módon teljesen dinamikus, online navigációval. Természetesen az online szoftverfrissítés lehetősége is megvan, sőt ez az első Volvo, amit a kétirányú töltés lehetőségével is felszerelnek. Tehát azon túl, hogy villámtöltéssel hatalmas kapacitású akkumulátora is fél óra alatt 10-ről 80%-ra tölthető, abból is kivehető áram, ami kempingezéskor vagy áramszünet esetén egyaránt jól jöhet. Az EX90 gyártása jövőre indul az Egyesült Államokban, majd ehhez társul majd még a kínai termelés, de ezen ne is lepődjünk meg a Geely által birtokolt márka esetén.
    Előző cikkOsztódik és a kínai Geelyvel közösködik a Renault
    Következő cikkTényleg ez a jövő várhat a mai luxusautókra?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.