hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap10 milliós villanyautókat állít csatasorba az E.ON

10 milliós villanyautókat állít csatasorba az E.ON

November végén az ELMŰ elektromos autóinak parkját bővítette egy Peugeot iOn, most pedig az E.ON vett át három Citroën C-Zérót


Kétségtelenül az ELMŰ áramszolgáltatóé lehet jelenleg a legjelentősebb villanyautó-flotta hazánkban, hiszen ahogyan azt írtuk, Fiat 500 és Fiorino, Mitsubishi i-MiEV, villanyautói mellé november végén érkezett egy Peugeot iOn, most azonban az E.ON is rákapcsolt, három darab, 10 163 750 forintért kínált Citroën C-Zéró is került flottájukba.


Az elektromos Citroënek közül az egyik Győrben, a másik Pécsett fog céges autóként az E.ON kiváltságosabb dolgozóinak rendelkezésére állni, a harmadik pedig Budapesten hivatott népszerűsíteni az elektromos autózást. Az E.ON e-autó flottájának elsődleges célja ugyanis a technológia népszerűsítése: „A járműveket elsősorban demonstrációs autóként szeretnénk használni, célunk, hogy minél több vállalat szerezzen be magának e-autót, hogy éveken belül hazánkban is reális alternatíva legyen a magáncélú elektromos autózás.” – mondta el Kovalcsik Tamás projektvezető az átadáskor.



Állítólag csak szuperlatívuszokban tudnak róla beszélni az E.ON e-mobilitás csoportjának azon tagjai, akik már próbálták a járművet. „Fantasztikus menetélmény, dinamika, csendes vezetés, profi dizájn.” – tette hozzá Hollandi Gábor hálózatfejlesztési területi referens, az e-mobilitás munkacsoport műszaki szakértője. Mint elmondta, a Citroën C-Zéróval kis odafigyeléssel és tudatos vezetéssel megtehető a Budapest-Győr közötti 130 kilométeres szakasz, ezt ugyanis már gyakorlatban is ellenőrizte. A Citroën C-Zéro franciás neve és a cégembléma ellenére egyébként valójában Japánból származik, ugyanis eredetileg a Mitsubishi fejlesztette ki a PSA konszern számára is gyártott i-MiEV villanyautót.


Nekünk már szerencsére mind a Mitsubishit, mind a Citroënt, illetve a Peugeot-t is volt alkalmunk tesztelni, utóbbival a Balatonhoz is sikerült eljutnunk. Valóban döbbenetesen gyorsítanak városban, hosszú távokra azonban ma még nem használhatók.
[BANNER type="1"]

Az áramszolgáltató azonban ezen változtatni kíván, nyugati szomszédunkkal kívánja összekötni az elektromos autósokat: az E.ON rövid távú tervei között szerepel egy kelet-nyugati elektromos „töltőállomás-folyosó” kiépítése. A projekt lényege, hogy a helyi önkormányzatokkal együttműködve a Budapesttől az osztrák-magyar határig vezető úton töltőállomásokat telepítenek, melyek szélesebb felhasználói kör számára is elérhetőek lesznek. Így egy tisztán elektromos meghajtású autóval, egy-két órás tankolásra az útba eső nevezetességeknél meg-megállva, nulla kibocsátással lehet majd eljutni fővárosunkból az osztrák császárvárosig, Bécsig. Az E.ON – hagyományos áramszolgáltatói szerepén túllépve – az Energia új utakon fenntarthatósági programjával egy innovatív és környezetbarát közlekedési forma elterjesztését szeretné elérni. A most megérkezett három Citroën C-Zéro mellett a jövő év elejétől két Opel Ampera is gazdagítja majd az E.ON gépjármű-flottáját, aminek legnagyobb előnye, hogy áramból kifogyva, benzinmotorjával is mozgásra képes.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek