hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap10 milliót is érhet egy roncs

10 milliót is érhet egy roncs

Létezik még néhány idősebb Mini, mint az árverésre kerülő példány, ám ez a legidősebb eredeti állapotában, azaz restaurálás nélkül megőrzött. Előzetes számítások szerint 7-9 millió forintot érhet, de a licitálás nyilván többre értékeli.




Első pillantásra talán csak egy szebb sorsra érdemes példánynak tűnik az, a már évek óta nem használt Mini, mely április 30-án, azaz jövő hét első napján kerül árverésre a Bonhams’ aukcióján. Ám jóval többről van szó, mint egy ütött-kopott, de eredeti alkatrészeivel megőrzött példányról. Az 1959-es Austin Mini Se7en De Luxe Saloon ezen darabja Sir Alex Issigonis zseniális kisautójából a nyolcadik, ráadásul a legidősebb – egyelőre – restaurálatlan példány.


A nála idősebb hét közül háromról van ma tudomás, de mind átesett már – legalább egy – komoly újjáépítésen. Nem úgy, mint ez, amelyről üvölt, hogy évek óta felé se néztek, használni pedig már talán évtizedek óta nem használták. Értéke így is bőven van: az előzetes számítások és ajánlatok szerint 19-24 ezer fontra, azaz mintegy 7-9 millió forintra teszik, mely összeg heves licitálással a 10 millió forintos szintet minden bizonnyal át fogja lépni, ám nem kizárt, hogy végül akár az utóbbi többszörösénél csattan majd utoljára a kalapács.
[BANNER type="1"]



A vevő aztán majd dönthet: fenntartja-e a legidősebb restaurálatlan címet, mellyel Minije nem lesz több, mint egy múzeumi tárgy, vagy újjáépítteti azt, hogy vezetési élményt is adhasson – netán köztes megoldást keres. Mindez a jövő zenéje, ahogyan egyelőre vételára is, melyet kíváncsian várunk, s nem fogunk eltitkolni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kérdés, hogy tényleg restaurálják, vagy csak renoválják? Nagy különbség.
    Ha újrafényezik, az inkább renoválás – legalábbis restaurátor szakmában. Így eltűnik az eredeti felület. A kosz leszedésétől még eredeti marad.
    Egy ilyen tárgyhoz másképp nyúl hozzá egy fém-restaurátor, és másképp egy a társadalom által restaurálásnak nevezett felújítást végző szakember.

    Ha egy műtárgyhoz végzett, lelkiismeretes restaurátor nyúl hozzá, az megtízszerezheti az árát.
    Más esetben akár a kukában is végezheti.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek