100 fa elültetésével ünnepel a Bentley

    0
    1
    Tökéletesen időzítve, az Egyesült Királyságban már 1975 óta minden évben megrendezett faültetős hét (National Tree Week) végére elkészült a Bentley a zöld projektjével. Nem kevesebb, mint 100 facsemetét ültettek el központjuk környezetében. Vegyesen válogatták össze a fajtákat, hiszen 10 tölgy az irodaépületek előtt kapott helyet, míg 15 cseresznyefa a főbejárat mellett indulhat növekedésnek. A további hetven fa között pedig található juhar, bükk, dió, sőt még citrusféle is akad, de a területen őshonos szilfaféléket is elültettek. Emellett 10 gyümölcsfát áttelepítettek a látógatóközponthoz, ahol így egy új gyümölcsöskertet hoztak létre. [BANNER type="1"] Peter Bosch, a Bentley igazgatótanácsának egyik tagja, arra is felhívta a figyelmet, hogy a luxusautóik utasterében is megtalálhatóak ez ilyen fákból készült díszbetétek, szóval az autóik belső tereit is visszatükrözik ezek a fák. Persze a most elültetett csemetéknek nem az lesz a sorsuk, hogy az autókhoz felhasználják őket, viszont jelezni szeretné velük a Bentley, hogy a faanyag felhasználásukat is fenntartható módon kezelik.