Teljesen önálló kupés formájú, összkerékhajtású, dízelhibrid hajtásláncú a Volkswagen Cross Coupé
Úgy néz ki, a Volkswagen minden szegmensben kíván szabadidő-autót kínálni, a nemrégiben bemutatkozott, s Genfben nyilván kiállításra kerülő Passat Alltrack, valamint a kompakt Tiguan és a méretesebb Touareg mellé új, akár a BMW X6 ellenfeleként is említhető Cross Coupé tanulmányt is hoznak – talán a nemrégiben a Passat CC-ből lett CC (Comfort Coupé) modell alapjain.
Az újdonság legnagyobb különlegességének nem a lejtős tetőív és a terepes jellemzők elegyítése számít, hanem hajtáslánca, mely egy TDI turbódízel és két villanymotor szövetségéből áll.
[BANNER type="1"]
Noha részleteket még nem tudni, erőteljesen tippelhető, hogy a gázolajos motor az első, a két villany pedig a hátsó kerekeket hajtja – oldalanként, tehát szabad nyomatékszabályzással. A NEDC (New European Driving Cycle) szerint mért kombinált fogyasztás szenzációsan alacsony, 1,8 l/100 km, a végsebesség pedig 220 km/óra is lehet – úgy azonban nyilván az imént említettnél több gázolajra lesz szükség 100 kilométerenként.
Az összességében 306 lóerőt felvonultató hajtáslánccal az üresen 1858 kilogrammos monstrum is tisztességesen gyorsulhat. Részleteit, például 100 km/órára futásának idejét Genfben, két nap múlva fedi fel a Volkswagen.