kedd, február 3, 2026
spot_img
Kezdőlap200 ezer forint az év gyorshajtójának büntetése

200 ezer forint az év gyorshajtójának büntetése

A gyorshajtókat is megviseli a válság, idén mindössze 213 km/óra a fülön csípett száguldók sebességrekordja.




Míg 2009-ben még 283 km/órás sebességre és 300 ezer forintos bírságra is futotta az itthon autózók egyikének, az idei évben az MTI közleménye szerint csupán 213 km/órát mert bevállalni egy önjelölt versenyző az M3-as autópályán – neki 200 ezer forintot kell ki-, illetve befizetnie a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint.


Ez az összeg – az ilyen tempóra képes autóknál átlagosnak, bár igazság szerint az alattinak számító, 60 literes üzemanyagtankkal – mintegy nyolc tankolásnyit tesz ki, amit a német rendszámú Mercedes – nem ismert állampolgárságú – sofőrje vélhetően költségvetésének komolyabb megnyirbálása nélkül fizethet be – ha megteszi. Hiába hajtható be ugyanis elvileg az amúgy is üldözött külföldi rendszámos autók esetén is a bírság, a gyakorlatról szóló információink szerint az még a mai napig kiskaput jelent.


[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. nos ez az amit rögzített egy traffipax..azért a nyári motorosok lazán mennek ennél többel is.
    Na meg persze azok az autósok is akiket nem kap el trafi, vagy van blokkolójuk.
    Amúgy a 30-as táblánál elég menni 60 felett és már meg is van a 300 ezres bírság..és még nem is száguldoztál 🙂

  2. ja, most látom, hogy német rendszámú…

    külfölditől meg csak megállítás esetén van némi esély behajtani a lóvét, az objektív felelősség alapján utólag nem hajtható be bírság.
    úgyhogy jót röhöghet az illető, pláne ha valójában rendszámbizniszező magyar az illető,aki egy német cég kocsiját vezeti.

    a németeknél nincs obj. fel. ,tehát a német hatóság nem működik közre az üzembentartótól való behajtásban, a sofőr kiléte meg utólag külföldről már nem megállapítható.

  3. ezmindennaposautópályai jelenség.amugymeg levillogtam volna hogymit tötymörög előttem ha mögötte mentem volna. egyébként meg ha van 2 kilód akkor már jobban megéri még 100 at hozzátenni és erakatni lézerblokkolót meg radardetektort akkor nics határ mész ahogy jól esik

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek