kedd, február 3, 2026
spot_img
Kezdőlap2013-ban is piacvezető kíván lenni az Opel

2013-ban is piacvezető kíván lenni az Opel

Már csaknem két hete tudjuk, hogy az Opel volt 2012 legnépszerűbb új személyautója itthon, nem titok, hogy a márkavezetők idén is annak szeretnék tudni.


Már az év elején fény derült arra, hogy a tavalyi évben csaknem végig piacvezető Opel az év végén átadott 1250 rendőrségi Opel Astrának köszönhetően magasan piacvezető lett. A DataHouse Kft. adatai alapján az újonnan forgalomba helyezett autók között 13,49 százalékos részesedéssel bírt így, mellyel az európai átlagban adódott piaci részesedését is felülmúlta.



Jól jött, s egyedi eladásnövelő volt a rendőrségi flotta, de nélküle is első lett volna az Opel. Az viszont már igaz, hogy a ma Astra Classic III-ként kínált, a rendőrség által is vásárolt, első ízben 2004-ben bemutatott Astra H nem lett volna a legnépszerűbb modell. A 2009-ben jött, 2011 eleje óta kombiként, végétől háromajtós GTC kupéként és tavaly ősz óta már négyajtósként is kapható Astra J-vel viszont mindenképp a legkelendőbb modell lenne az Astra, nem csak az itthon is legnépszerűbb alsó-középkategóriában, hanem előbbiekből logikusan következően az egész piacon is.


A felső-középkategóriában is Opel volt 2012-ben a magyar piac kedvence, az Insignia még mindig formás, s nem titok, hogy kedvezményekkel igencsak jól lehet és lehetett is árasítani, ráadásul a sorozat folyamatosan érkezik újabb és újabb verziókkal, tavaly például dupla turbós csúcsdízelével, s kedvező belépőmotornak tekinthető 1,4 literes turbós benzinesével is járt nálunk, s a jelek szerint a vevőket is ügyesen csábította magához gazdag kínálatával.



A villámos márka továbbá az egyterűek szegmensében is erős volt. Noha modelljei egyenként nem szerepelnek a kategória toplistájának élén, ha a 2005-től (természetesen frissítésekkel) kínált Zafira és a tavaly piacra lépett Zafira Tourer eladásait összeadjuk, már abban a szegmensben is vezető az Opel, s ott van még a kisebb, öngyilkos ajtós Meriva is, mely tovább fokozza a pole pozíciót.
[BANNER type="1"]
Nem titok, hogy elsőségét az Opel 2013-ban, s lehetőleg még tovább is meg kívánja őrizni a magyar piacon. 2016-ig 23 új modell és 13 új motor debütálását ígérik a gyáriak, már kapható (4 630 000 Ft-tól) a Mokka, melyre úgy gyűjtöttek 400 megrendelést a kereskedők, hogy az újdonságra a többi Opelnél megszokottnál többet kell várni. Márciusban pedig jön az Adam prémiumkisautó, májusban a Cascada kabrió, s nem fogunk meglepődni, ha az év végére a Corsa egyelőre a gyár által még nem hirdetett frissítése is befut majd.



Az új modellek mellett a már futók új motorokat kapnak, elsőként az Insigniába fog bekerülni a szentgotthárdi Flex motorgyárban már most eladható példányokkal gyártott, február 8-tól sorozatban termelt, 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű, 175 lóerős benzines turbómotor, s lesz új dízel is. Szintén Szentgotthárdról, szintén 1,6 literes méretben, többféle teljesítményszinttel, február 18-án induló sorozatgyártással, először 135 lóerővel és 370 (!) Newtonméteres nyomatékkal. Ez elsőként az Insignia 2,0 literesének belépő verzióit fogja felváltani több mint 20 százalékkal nagyobb nyomatékkal és közel 10 százalékkal szerényebb fogyasztással, később pedig egyéb Opelekben is felbukkanhat. Így nem alaptalan az Opel terve, hogy 2013-ban is piacvezető legyen, aztán jövőre majd meglátjuk, hogy a már általunk is próbált új rendőrautók nélkül mi jöhet ebből össze, azok ugyanis idén biztosan nem lesznek ismét.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek