Már hivatalos, hogy 2016 tavaszán érkezik a Bugatti Veyron utódja, a Chiron, melyből Targa változat is készül. Ezt legkorábban 2018-ban láthatjuk, amennyiben kellő igény mutatkozik rá
Külföldi források szerint a francia szupersportautó kezdetben kupé, később pedig targa változatban is elérhető lesz. Utóbbi kivitelnél a szélvédő és a hátsó rész között várhatóan egy T-összeköttetés lesz, amely továbbra is garantálja majd a statikai stabilitást nagy sebességnél.
[BANNER type="1"]
A gyártó szűkszavú maradt a Chiron motorját illetően. A korábbi jelentések alapján egy négyturbós, 8,0 literes, W16-os kerül majd beépítésre, amely 1500 lóerőt és ugyanekkora nyomatékot szolgáltat. Ezzel a szupersportkocsi mindössze 2,3 másodperc alatt gyorsul majd 100 km/órára. Elméletileg csupán 500 darab készül majd a Chironból, a pletykák szerint pedig 120 darab már el is kelt belőle. A vevőkhöz az első darabok a kupé változatból 2017-ben érkezhetnek, melynek ára 2,2-2,5 millió euró között (kb. 682-775 millió forint) mozog majd.




