Az Audi szerint kupészerű lesz, én inkább lejtős tetővonalúnak mondanám. A képen a Q8, ahogy a virtuáltuner X-Tomi elképzelte
Fél éve még úgy hittük, nem sokkal az új Q7 bemutatása után kijön az Audi a Q8-assal is, de nem így lesz. A csapott hátú suvok nagyon pörögnek, a BMW X6 után szabadon kijött az X4 és készül már az X2 is. A Mercedes is kihozta a GLE Coupét, de az Audi egyelőre le van maradva, és úgy tűnik nem is nagyon töri magát, hogy behozza ezt a késést.
[BANNER type="1"]
Ulrich Hackenberg, a gyár kutatásért és fejlesztésért felelős igazgatója beszélt az új típusról. Hackenberg szerint az elmúlt időszak tanulmányainak új formai elemei fognak megjelenni a Q7-hez képest sportos Q8-ason, de csak 2019-ben. Akkortól lesz ugyanis csak kapható. Jövőre viszont előállnak a legkisebb crossoverjükkel, ami a Q1 nevet kapja majd. Szóba került még egy új modell, a Q6-is, amit a Q5 fölé pozicionálnak, és amit már 2018-ra kihoznának, elektromos hajtással is.




