hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap220 km/órával a strandra

220 km/órával a strandra

A svéd Gray Design sajátos strandautót épített Limousine Beach Cruiser néven, 400 lóerős, 6,0 literes V8-as motorral és alacsony tömegű, ajtók nélküli karosszériával.




Meglehetősen szerény, de annál érdekesebb piaci rést kíván kiölteni a svéd Grady Design, Limousine Beach Cruiser nevű strandautójuk speciális célra készül. Küldetése szerint a legtehetősebbeket viszi majd a vízpartra, a vásárlók között rangos szállodák, illetve a saját villával rendelkező milliárdosok szerepelnek majd a tervek szerint. Az ajtók nélküli, meglehetősen lapos vonalú karosszéria dinamikus vonalaival nem véletlenül emlékeztet egy jachtra, legutóbb abból készített különlegességet a Gray Design. A Limousine Beach Cruiser hat üléséből csak négy néz előre, a leghátsó kettő pedig hátrafelé – nyilván stílusos lehet onnan pecázni.



Feltételezhető, hogy a svéd strandautó nem csak árával, menetteljesítményével is minden idők legkomolyabbja, 6,0 literes, 400 lóerős, 542 Newtonméter nyomatékú V8-asával 4,5 másodperc alatt képes 100 km/órás tempóra gyorsulni, végsebessége 220 km/óra lehet. Hajtáslánca Haldex-kuplungos összkerékhajtással dolgozik, így homokos vízpartokon sem kerülhet szorult helyzetbe az Alcantara kárpitozást és a Bentley által tervezett műszerfalán Breitling műszer-órákat, valamint Swarovski gyémántokat is felvonultató ínyencség. Az egyedi koncepció megvalósulásáról egyelőre nincs hír, de talán jobb is, ha nem tudjuk meg, mibe kerülne ez az alapvetően cél nélküli játékszer.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek