hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap240 km hatótávú villanyautó 6,9 millió forintért - Renault Zoe

240 km hatótávú villanyautó 6,9 millió forintért – Renault Zoe

Nagyot robbanthat a hazai villanyautó-piacon a Renault. A Zoe e héttől rendelhető, az elektromos modellek körében vonzó árral.




E héttől rendelhető a friss modellnek éppen nem nevezhető, de így is felettébb érdekes, idén 41 kWh-s akkumulátorral és 400 kilométeres hatótávval is megjelent Renault Zoe. Viszont az benne a lényeg, hogy már az alapváltozata is nagyon versenyképes a maga 22 kWh-s akkumulátorával és 240 kilométeres hatótávjával. Ennek ugyanis 8 399 000 forint a listaára, ami a 1,5 millió forintos állami ártámogatással 6,9 millió forintra csökken. Ráadásul ehhez is lesz kedvezményes hitel, 4,99%-os THM-mel. A Renault még a villanyautóknál megszokottnál is kedvezőbb alapellátmányt ad. Előzetes, de még nem hivatalos információink szerint a Life alapváltozatban az automata klíma mellett a navigációt és Bluetooth kihangosítót is adó szórakoztatórendszer is széria lesz.
[BANNER type="1"]
A 22 helyett 41 kWh-s akkumulátor felára 1,4 millió forint, azaz listaáron 9 799 000, kedvezménnyel 8,299 millió forint a nagyobb, 400 km hatótávú Zoe, ami egyben a hazai piacon újonnan kapható legnagyobb hatótávú villanyautó is. Ebből 400 ezer forintos felárral kapható a gazdagabb ellátmányú Intens verzió, egyebek mellett zsebből nyitó Renault Kártyával, alufelnivel és még néhány további extrával. A Zoe egyelőre egyetlen kereskedésnél, a rangidős budaörsi Baumgartnernél rendelhető, e hét szerdától.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Valami nem kerek ebben a történetben. Már február van, és sem a Renault, sem a Baumgartner oldalán nincs kinn a Zoe az új autók között. Meggondolta volna magát a cég? Ugyanakkor a Leaf ott van a Nissan kereskedésekben, tehát van elég akku a gyártáshoz.

  2. valami nagyon nincs rendben a számokkal:

    „Fogyasztás − vegyes [kWh/100 km] 13,5”

    „22 kWh-s akkumulátorával és 240 kilométeres hatótáv”

    „41 kWh-s akkumulátorral és 400 kilométeres hatótáv”

    22/13,5 => 169 km, nem 220
    41/13,5 => 303 km, nem 400

    és gondolom a 13,5 a gyári fogyasztási adat, a valós lesz vagy 15-17, szóval a kis akkuval csoda ha 100km hatótáv elérhető

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek