hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap2,49 millióért új egyterűt ad a Dacia

2,49 millióért új egyterűt ad a Dacia

Most lett publikus a Dacia Lodgy árlistája, betartották ígéreteiket a gyáriak és van kedvezményes ár is: a Renault Crédit finanszírozásával 2,49 milliótól hazavihető a tágas egyterű.


Hazai bemutatója után gyakorlatilag mindent megírtunk a már akkor is szenzációsan olcsónak ígérkező és kellően tágas Dacia Lodgy-ról, mely a haszonjármű-alapú egyterűek, egészen pontosan az azok használt példányainak vevőiből, s a hagyományos egyterűeket eddig csak korosan megengedni képes kuncsaftokból szipkázhat magának. Nem is keveset, hiszen árával még egy kicsit kedvezőbb, mint az várható volt.


Mindezt úgy, hogy minden korábbi híresztelés igaz, a Lodgy alapára kapcsán ugyanis 2,7-2,8 milliós összegek hangzottak el, s végül 2 790 000 forint, azaz mintegy 2,8 millió a legolcsóbb, 1.6 Access verzió – természetesen 5 üléssel. Aki a Renault Crédit finanszírozását választja, az 300 000 forinttal kedvezőbb, 2 490 000 forintos árral kalkulálhat, valamint az alapesetben járó 3 év/100 000 km garancia helyett 5 év/100 000 kilométerest kap, de ha csak évi 10 ezer kilométert autózik, 5 évig egy fillért nem kell a szervizben hagyjon, ugyanis 5 év/50 000 km díjmentes karbantartást is élvezhet.






A 14 colos acélfelnikre állított, a légkondicionáló rendelésének a lehetőségét sem adó, de 4 légzsákkal felszerelt, szervokormányos Access kizárólag ötülésesként rendelhető, a nagyobb, 15 colos felnis, fedélzeti számítógépet, központi zárat és elektromos első ablakokat is adó, listaáron 3 040 000, Renault Crédit kedvezménnyel 2 740 000 forinttól elérhető Ambiance pedig 150 000 forintos felárral kérhető 7 üléssel. Ehhez 160 ezer forintért már légkondi, 85 ezerért menetstabilizáló elektronika (ESP), 50 ezerért fűthető első ülés, 60 ezerért pedig tolatóradar vagy ugyanannyiért USB-s, Bluetooth-kihangosítós, CD/MP3 rádió is kapható.
[BANNER type="1"]
Akit a teljes árlista érdekel, letöltve böngészheti. Fontos kiemelni, hogy a 90 lóerős 1.5 dCi motor felára 650 000 forint, ahhoz képest pedig a már 6 fokozatú váltós, 107 lóerős 200 ezerrel kerül többe.



Szintén a korábbi ígéreteknek megfelelő, hogy 5 millió forint feletti árat még az a Lodgy-vásárló sem tud elérni, aki finanszírozási kedvezmény nélkül, legerősebb dízellel, az érintőképernyős navigációs rendszerrel, gyári csomagrögzítővel, bőrborítású kormánnyal és váltógombbal szerelt Exception verziót kér, ő ugyanis az összes extrát beikszelve is 4 825 000 forintot hagyhat a kasszánál.


Így a Lodgy újonnan a létező legjobb ár/méret arányú személyautó, s a használt példányok közül szemezők is könnyedén szimpatizálhatnak vele – főként a fent ismertetett garanciális és karbantartási feltételekkel.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Korrekt autó korrekt áron. Ez a szervíz konfigurációs lehetőség pedig eszméletlen jó ötlet, szerintem a többi gyártó számára is példaértékű lesz! Aki szép igényes és drága autót akak, az ne ebben az árkategóriában godolkodjon. 8-10 milláért már egész korrekt sharan, espace, galaxy, stb… kapható!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek