hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap27,4 évig tartó akkumulátort fejlesztettek ki a németek

27,4 évig tartó akkumulátort fejlesztettek ki a németek

Egyre jobb hírekkel szembesülhetnek az autósok, az üzemanyagárak apadása mellett a jelenlegieknél is jobb akkumulátorokat várhatunk.


Olyan lítium-ion akkumulátort fejlesztett ki villanyautók, illetve konnektorból tölthető (plug-in) hibridek számára a baden-württembergi ZSW megújulóenergia-kutató szakemberei, amelyek 10 000 töltés után is újkori kapacitásuk 85%-át tudják. Ez azt jelenti, hogy egy villanyautóban napi egyszeri töltéssel is 27,4 évig szolgálhatna legalább 85%-os kapacitással az új akkumulátor. Tegyük hozzá, hogy számos esetben nem is szükséges naponta tölteni egy villanyautót, s azt is, hogy nyugodtan elketyeghetne az még 80%-os akkumulátorral.



Az új akkumulátor löketet adhat a villanyautók, illetve a konnektoros hibridek terjedésének. Energiakapacitása sem szerény, 1,1 kW/kg. Így aztán nyugodtan lehetne nagy teljesítményű, magas energiaigényű villanymotorokat tenni a villanyautókba, amelyeknél – főként városi használatra – még az benzinárak várható, de messze nem biztos további áresése esetén sincs jobb alternatíva. Az újfajta lítium-ion akkumulátor kifejlesztése után a baden-württembergi megújulóenergia-kutatók olyan energiatárolókat szeretnének kifejleszteni, ami szél- és napenergiából tölti magát, hogy az autózás ne csak helyi szinten, hanem lehetőleg minél inkább teljes egészében emissziómentes, vagy legalábbis alacsony emissziójú legyen.
[BANNER type="1"]
Ha ehhez még hozzátesszük, hogy az új akkumulátorokkal számos jelenlegi villanyautó hatótávja növelhető lenne, hagyományos hibridek is konnektorossá alakíthatók lennének, akkor bizony egészen bizakodóan várhatjuk a jövőt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hmm.. Csak idő kérdése volt, bár nem a németeké a dicsőség, hanem na kié? Hát persze, hogy a magyaroké! Van szerencsém személyesen is ismerni azt a nagyszerű feltalálót, aki hihetetlen akkumulátor találmányával már járt a Vartánál, Boschnál és még ki tudja hány nagyágyúnál, bemutatva tudományát és találmányát… Mindenhol a következő választ kapta: „Megvesszük, most azonnal és a tervekkel együtt elzárjuk a legbiztonságosabb széfünkbe!”

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek