Facebook-bejegyzésében ilyen, gyalogosbarát, korzós rakpartszakaszt ígér a Margit híd és a Kossuth tér közötti részen a főpolgármester
A budapest.hu weboldal, azaz a Budapest Portál és Facebook oldalán Karácsony Gergely is beszámolt arról, hogy megújul a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti szakasza, méghozzá úgy, hogy az a gyalogosoknak is teret enged majd. A tervek tavaly év elején érkeztek be a hivatalba, de mivel ezek még az előző városvezetés elképzeléseit tükrözték, és nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, a projekt áttervezése mellett döntöttek. A tervezés során szélesítettek a járdát, növelték a forgalomcsillapított szakasz hosszát, kivették a szalagkorlátot az útpálya mellől, és talajkapcsolatos fák ültetését kérték – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.
[BANNER type="1"]
Karácsony Gergely közölte, a meglévő út felújításával egy időben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak majd ki a forgalom 30 km/h-s csillapításával. A gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszának kialakításához illeszkedik majd, gránitkockakő-burkolattal, emellett a projekt során 35 fát is ültetnek a sétány mentén.
Ahhoz, hogy a sétánynak helyet biztosíthassanak, a Markó utcai lehajtó támfalát is átépítik a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével – írta a főpolgármester. Kitért arra is, bár elkötelezettek a kerékpározás feltételeinek javítása mellett, a rakpart ezen szakaszának szűk keresztmetszete nem teszi lehetővé a kerékpársáv kialakítását, így a kerékpárosok továbbra is a felső rakpartot vehetik igénybe a biztonságos közlekedéshez.
[BANNER type="2"]
Az autóforgalmat sok esetben nyilván lassítani fogja az átépítés, bár meg kell jegyezni, sokszor annak is örülnénk, ha 30 km/órával lehetne haladni a rapkarton. Az építkezést az ütemterv szerint júniusban kezdik, és még az idei év végéig befejezik, a kivitelező céget jelenleg közbeszerzési eljárás keretében keresik, ajánlattételre március 17-én délelőtt 10 óráig van lehetőség.




