Csakis hátsókerékhajtással, hatfokozatú manuális váltóval készül a privát ügyfeleknek is kínált, de a versenypályáról származó és leginkább oda is való, versenymotoros, egyedi futóműhangolású, 2,72 kilogramm/lóerő arányú 911 GT3 RS 4.0
Természetesen aerodinamikai csomagjával is a Porsche GT3-as versenyautójához hasonló a legújabb limitált széria
A Porsche a GT3-as, azaz 911 GT3 RSR versenyautójával szerzett tapasztalatait igen szűk, mindössze 600 példányos szériával, de vásárlóival is megosztja. A GT3-as sorozatban futó Porsche 4,0 literes, hathengeres boxermotorja a 911-es széria összes eddigi motorjánál nagyobb, a turbó nélkülieknél 500 lóerejével természetesen erősebb is és 125 lóerő/liter értékével a legjobb teljesítményarányú. A mindössze 600 példányban készülő GT3 RS 4.0 100 km/órára 3,8 másodperc alatt gyorsulhat, 200-ra 12 másodperc alatt érhet, végsebessége pedig 310 km/óra lehet. Így nem csak ritkaságával, menetdinamikájával is igazi ínyencségnek számít. Ára ehhez mért, mintegy 180 ezer euró, azaz 47,7 millió forint.
Piros oldalcsíkokkal, féknyergekkel és utastéri betétekkel készül az utcai használatra is bevethető verseny-Porsche