hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap310 lóerős autók fognak viaskodni a Golf-találkozón

310 lóerős autók fognak viaskodni a Golf-találkozón

Szombaton Golf találkozó Golf VII Variant és Golf VII GTI premierrel, a Golf Blue-e-Motion szereplésével, 310 lóerős Golf GTI-k versenyével, valamint temérdek egyéb programmal a Hungaroringen.




Miként arról már a nyáron hírt adtunk, e hét szombaton, szeptember 21-én rendezi a második hivatalos hazai Golf-találkozót a Volkswagen. A tavalyira, az elsőre 3956 Volkswagen és több mint kétezer Golf érkezett, idén pedig még több vendéget várnak a szervezők, természetesen jobbnál jobb programokkal, az első 2500 résztvevő számára tombolajeggyel és egészen exkluzív autókkal.[BANNER type="1"]



Hazánkban itt áll először közönség elé a körképünk szerint egészen jól árasított Golf VII Variant, valamint a Golf GTI, mármint a hetedik generációra épülő. A hangulat biztosan nem lesz lapos, a nap műsorvezetője ugyanis Kovács András Péter humorista lesz. Az autókedvelők számára vélhetően nagyobb szó, hogy a Hungaroringen másfél héttel frankfurti premierje után a Golf Blue-e-Motion is látható lesz. Az a villanyautó, ami kívülről-belülről Golf VII, motorja pedig 115 lóerős villany, hatótávja lítium-ion akkumulátoraival 190 kilométer, üzeme pedig természetesen teljesen emissziómentes.

310 lóerős Volkswagen Golf GTI-k versenyeznek a Hungaroringen

A Volkswagen Castrol Cup Poland 2013-2015 versenysorozatban három éven át 25 fiatal tehetség – köztük négy lány – mutatják meg mire képesek egy 310 lóerős Golf GTI versenyautó volánja mögött. Az öt országban (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Ausztria) zajló, évi hétfordulós autóverseny szeptember 20-21. között látogat a Hungaroringre, ahol az idei Volkswagen Golf találkozó résztvevői szeptember 21-én élőben nézhetik a viadalt.


[kepallojobb=346378]A VW Castrol Cup Poland pontversenyét a Red Bull Ringen is győzni tudó Mateusz Lisowski vezeti[/kepallojobb]
A Volkswagenes márkakupa az ausztriai Red Bull Ringről érkezik, tőlünk pedig a csapatok Tor Poznanba utaznak az idei végső megmérettetésre. A magyarországi versenyhétvége első napján két szabadedzésen és a nap végén egy 30 perces időmérőn vehet részt a közönség. Szeptember 21-én két 30 perces futamot tartanak, az elsőt 11 órakor, a másodikat 15:30-kor.


A Volkswagen Golf GTI versenyautókat négyhengeres 2.0 TSI 310 lóerős motor hajtja (260 LE + 50 LE a Push-to-Pass rendszernek köszönhetően, utóbbi gombnyomásra 50 LE többletet ad 10 másodpercen keresztül, amelyet pályától függően akár többször is használhatnak a versenyzők). Az autók DSG-váltóját a kormányról vezérlik a pilóták, a fékezésérl AP Racing 6 dugattyús első fékek, 362 milliméter átmérőjű féktárcsák, a pályán maradásról Drexler részlegesen önzáró differenciálmű, a tapadásról 8,5 x 18 hüvelyk méretű ATS felnik, 240/640 R18 méretű Hankook slick és esőgumik, Bilstein sportfutómű, Eibach rugók és stabilizátorok, a biztonságról OMP versenyülés és Wiechers bukókeret (FIA és DSMB minősítéssel) gondoskodnak.




Az elektromos Golf a Volkswagen „Elektromos mobilitási flottakísérlet projektje keretében érkezik Magyarországra. E program elsődleges célja a megújuló energiaforrások következetes kihasználása elektromos hajtású gépjárművek üzemeltetése révén. 2011-ben összesen nyolcvan Golf Blue-e-Motion kezdte meg tesztüzemét Berlinben, Hannoverben és Wolfsburgban, majd 2012-ben elindult a nemzetközi flotta is, így Németország után, Ausztriában, Belgiumban és Franciaországban magánszemélyek és flottaügyfelek tesztelték a Golf Blue-e-Motion modelleket. A hazai Golf-találkozón a Golf Blue-e-Motion modell az „Elektromos mobilitás boxban lesz látható, ahol a kiállított villanyautó mellett helyet kap a Volkswagen népszerű Slotting (azaz elektromos versenyautó) játékpályája is.



A távirányítós autók mellett temérdek egyéb is vár a gyerekekre, csak vázlatosan és nyilván a teljesség igénye nélkül mesesarok, bábszínház, arcfestés, KRESZ-oktatás mini villanyautókkal. És jó hír az anyukáknak, hogy ők sem fognak unatkozni: sminkelés, kézápolás, termékpróbák sora egyaránt lesz. További részletek a www.golftalalkozo.hu oldalon, nyitás 10, zárás 19 órakor, a belépő pedig jelképes 200 Ft, kevesebb mint fél liter benzin ára.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek