hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
Kezdőlap3,2 l/100 km fogyasztással jön a Mazda3 hibridje

3,2 l/100 km fogyasztással jön a Mazda3 hibridje

November végén Japánban már piacra lép az idén érkezett Mazda3 hibridje, 3,2 l/100 km fogyasztást és 5 millió forint körülinek megfelelő alapárat ígér. Csakis szedánként lesz kapható.




Hogy Európába jön-e a Mazda3 hibridje, azaz a Mazda első hibridje, arról sajnos még nincs információ, az azonban már publikus, hogy Japánban november végén nem csak bemutatja, hanem piacra is dobja a „hagyományos (persze úgy is éppen eléggé különleges, SkyActiv) benzin- és dízelmotorjaival 4,4 millió forintos alapárral már itthon is kapható harmadik generációs hármas hibridjét a Mazda.[BANNER type="1"]



Hibridként csakis a négyajtós Mazda3 lesz elérhető. A hibridrendszer akkumulátorai szokás szerint a hátsó ülés alá, illetve a csomagtér padlójának első felébe kerülnek. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen teljesítményű lesz, azt azonban már igen, hogy a 120 lóerős változatával 5,1 (!) l/100 km vegyes fogyasztású 2,0 literes SkyActiv-G benzinmotoron alapul majd, s a villanymotort is bevető, változó áttételű automata váltóval szerelt kétmotoros verzió 3,2 l/100 km vegyes fogyasztást hoz ígér majd, így étvágyával a Toyota Auris hibridjét is jelentősen alul kívánja múlni.



Csomagtere kisebb lesz, mint a többi verzióé, műszerblokkja kissé átdolgozott, s váltójának választókarja is egyedien parányi. További részletek bizonyára hamarosan megjelennek majd, bízunk benne, hogy az öreg kontinens is fog kapni a hibrid Mazdából.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Érteni még mindig nem értesz a kérdéshez de mostmár arrogáns is vagy. Nem egy nyerő kombináció.
    Nem, nem minden elemét de a két cég közötti megállapodás alapján a Toyota rendelkezésre bocsájtja a Mazda számára a HSD szabadalmait. Ennek következtében egy HSD hibridre mondtad azt hogy „tuti nem fogja” lenyomni azt egy másik HSD hibrid. Óvoda a négyzeten.
    Leülhetsz, elégtelen.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek