hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap4,4 méteres crossovert vitt Párizsba a Lexus

4,4 méteres crossovert vitt Párizsba a Lexus




Nem volt meglepetés a Párizsi Autószalonon kiállított Lexus UX koncepció, hiszen már korábban is láthattuk kívül és belül is. Viszont sokkal többet a személyes találkozón sem tudhattunk meg róla. A 4,35 méter hosszú Toyota C-HR után nem nagy meglepetés, hogy a hozzá hasonló Lexus UX 4,4 méter hosszú, koncepciómodellként annál is merészebb természetesen. Szélessége is nagyobb, 1,9 méter, magassága szerényebb (1,52 m), tengelytávjuk egyező, 2,64 méter. Kitalálható, hogy Lexusként is érkezni fog a Toyota merész crossovere.[BANNER type="1"]



A Lexus UX koncepcióként 21 colos, 255/50 R21 méretű, azaz meglehetősen ballonos abroncsokat kapott, középső tetőoszlopa viszont nincs, négyüléses utastere tanulmányautósan egymással szembe záródó ajtókon keresztül közelíthető meg. Teljesen új, Kinetic Seat névre hallgató, az utasok testéhez alkalmazkodó, őket körülölelő üléseket kapott, kapcsolói mind érintésérzékenyek, visszapillantó tükrei kamerásak, ablakai pedig elektrokromatikusan, automatikusan sötétedők.



Azt tudjuk, hogy az UX brutális, valódi 4×4-es megjelenést kíván adni, de hajtásláncáról még semmilyen információ sincs. Ha ugyanazt kapja, mint a C-HR, vagy csupán annak Prius IV-ből származó hibrid hajtásláncát, akár hátsó villanymotorokkal, vagyis e-Four, mechanikus kapcsolat nélküli összkerékhajtással, akkor bizony további vevőket szerezhet a Lexus az amúgy is a legdinamikusabban növekedő prémium szabadidő-autó szegmensben.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

  1. Ezeket a futurisztikus autócsodákat elnézve mostanában gyakran elmerengek azon, hogy milyen h*lyén mutatna rajtuk a rendszám. A hátulja még okés, de hova lehetne tenni rendszámot az UX elejére?

    Lassan eljutunk oda, hogy az autóipar felődése elhalad amellett, hogy két, azonosításra szolgáló fémlapot csavaroznak fel az autó elejére és hátuljára. Lassan ki kell találni, mivel lehet majd ezt helyettesíteni a jövőben. Talán a Párizsban ugyancsak kiállított Ssangyong LIV-2-esen hátul lévő vetített rendszám már annek a jele, hogy dolgoznak ezen?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular