hétfő, február 2, 2026
  • 1, 'post_type' => 'uzemanyagar', 'post_status' => 'publish'), ARRAY_A ); $fuelInfo = get_post_meta($lastFuelInfo[0]['ID']); $trans = array('+' => '▲', '-' => '▼', '0' => '-'); $tcol = array('+' => '#ff0000', '-' => '#00ff00', '0' => '#444444'); ?>
  • Benzin: Ft
  • Dízel: Ft
spot_img
Kezdőlap4,4 millió forint alatti árral startol a Mazda3 itthon

4,4 millió forint alatti árral startol a Mazda3 itthon

Múlt héten Frankfurtban debütált a harmadik generációs Mazda3, hétfő óta itthon is kapható, 9 példány már el is kelt belőle.


Két hete már szinte mindent tudtunk az új Mazda3-ról, múlt héten, a Frankfurti Autószalonon személyesen is láthattuk, megtapogathattuk, beleülhettünk és lefotózhattuk, most pedig már az árát is tudjuk. Természetes, hogy mindegyik verzió klímás, ESP-s, 6 légzsákos, valamint kényelmi extrákkal egészen gazdagon ellátott, az alapár pedig nem eltúlzott, persze nem is szerény: 4,4 millió forint a 100 lóerős, 1,5 literes bázismotorral. Ennek ellenére kapósnak ígérkezik a magyar piacon is az új hármas, ugyanis a hétfőn kezdett előértékesítéssel már az első másfél nap alatt 148 kereskedői rendelés érkezett, és 9 vevőszerződés köttetett úgy, hogy az autó csak október végén ér a hazai bemutatótermekbe.



A legkedveltebb konfiguráció az a G120-as (120 lóerős, benzines) kézi váltós, Challenge-felszereltségű verzió, melyet az újságírók, Mazda-rajongók és -követek is teszteltek a „Mazda3 kihívás 2013 – Hirosimától Frankfurtig” tartó expedíciós tesztvezetés keretében.


A nem csak a gyári információk alapján, hanem a hallott tesztvezetői tapasztatlatok szerint is nagyon dinamikus modell valós étvágya a beszámolók alapján a hosszú út alatt 6,1 liter/100 km volt – még a nagysebességű vezetés sem vitte feljebb a fogyasztást, mint 6,7 l/100km.
[BANNER type="1"]


Az új Mazda3 alapárát már elárultuk, s az az alábbi táblázatban is látható a nagyobb motorok bázisáraival együtt. A 2,0 literesek közül a szerényebbik, „G120-as, 120 lóerős verzió 16”-os könnyűfém kerekekkel, kétzónás klímával, 7”-os színes, érintőképernyős kijelzővel, HMI vezérlővel, Bluetooth kapcsolattal már 5 399 900 Ft-ért rendelhető, míg a nagyteljesítményű (165 LE) benzines (G165 néven) 6 499 900 Ft-ért érhető el. A CD150 dízel 6 199 900 forinttól kapható.

Új Mazda3 alapárak































Motor Alapár Váltó Vegyes fogyasztás
(l/100km, katalógusadat)
G100 (100LE, benzin) 4 399 900 Ft kézi 5,1
G120 (120LE, benzin) 5 299 900 Ft kézi, vagy automata  5,1-5,6
G165 (165LE, benzin) 6 499 900 Ft kézi 5,8
CD150 (150LE, dízel) 6 199 900 Ft kézi vagy automata 4,1-4,8



Részletes műszaki adatok korábbi cikkünkben






Miként arról az új Mazda3 részletes bemutatójánál már beszámoltunk, e modellben olyan eszközök is elérhetők, melyekkel az új Mazda3 az elsők között jelentkezik a kompakt kategóriában, ilyen a head-up display vagy az i-ELOOP fékenergia-visszanyerő rendszer. Ahogyan a szintén idén érkezett Mazda6 esetében a kombi és a lépcsőshátú között, úgy a Mazda3 Sport és a Sedan karosszéria-változatai között sincs árbeli különbség.


Az új Mazda3 jó kezdése kapcsán az importőr még egy sikert, mégpedig az új Mazda6 itthoni hazai eladásait is megemlíti, a márka a D-szegmensben, augusztusban 16,5%-os piaci részesedésével az első lett megelőzve a nagy flottamodelleket is. Miként azt Burovinc Esztertől, a Mazda Motor Hungary PR-osától megtudtuk, a teljes évre vetítve a Mazda6 8,5%-os piaci részesedést ért el augusztus végéig, s a márka esetében a pozitív trend a szeptemberi hónapban is folytatódik. Gratulálunk hát hozzá, s bízunk benne, hogy hamarosan személyesen is megélhetjük az Mazda3 által ígért újfajta, már Skyactiv Zoom-zoom élményt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az autó arányai és a középkonzol valóban hajaz a BMW 1-esre, de annál sokkal szebb, persze ez ízlés dolga.
    Az én szememben nagy piros pont, hogy végre van olyan gyártó aki nem feküdt le a downsizing-nak és normáliás méretű, vélhetően tartós motorral gyárt autót.

    Jelenleg egy 1.4-es turbós benzines kocsit hajtok, de soha többé kisköbcentis turbós motort. (turbólyuk, gyenge motorfék, magas fogyasztás, télen belefagysz mert gyenge a fűtés, drága szervizek. Ha ezek az „előnyei” egy kicsi turbós motornak inkább nem kérek többet belőle… )

    Apropó, az árlistát hol lehet megtalálni mert a Mazda oldalán nem találtam.
    Nyílt hétvégéről tud valaki valamit, hogy mikorra várható?

    Az még szép, hogy itthon olcsóbb, mint a németeknél, ott a kinti 4-5x akkora fizetés elbír egy kis extra hasznot. Bár a felszereltséget se árt összehasonlitani, mert habár ígyis-úgyis olcsóbbak itthon a kocsik, azért pár extra hiányozni szokott belőlük a németországihoz képest azonos felszereltségi szinten.

  2. Szerintem az egyetlen újonnan bemutat kompakt amely hízott az elődhöz képes, éppen 20kg-t , a 6-os tényleg nagy dobás, de úgy látszik a 3-asra már nem jutott pénz innováció terén, egyedül a motorok újdonságok.

  3. Elképesztő, hogy egyes dilettánsok ezt a formát az 1-es BMW-hez hasonlítják.
    Osztják az észt és pont abban szűkölködnek (esztelen kempelen). Vicces, de szánalmas is egyben.
    Ez egy igen jól sikerült autó a nagyobb testvéréhez hasonlóan, amiben külön díjazom a benzines turbó motorok hiányát. Kíváncsi leszek az új MPS változatra. Vajon abból is kihagyják a turbót? 🙂

  4. Jó sokat nézték az 1-es BMW-t a tervezők. A sziluett indigóval készült és a középkonzol középső légbeömlők lokáció is onnan jött. cserébe a műszerfalat korunk japán túramotojai ihlették, leginkább a Yamaha FJR 1300. Nos, mindegyik formaadó jármű szép, úgyhogy semmi gond.
    Ez egy szép autó, de semmi egyedi nincs a formájában. És még ezzel sincs gond, mert ennek ellenére nagyon egyben van a forma.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek