hétfő, február 2, 2026
spot_img
Kezdőlap495-1500 literes az új BMW 3 Touring csomagtere

495-1500 literes az új BMW 3 Touring csomagtere

Bő fél évvel a négyajtós bemutatkozása után debütált a hatodik generációs 3-as BMW Touring, azaz kombi verziója.





Noha a tavaly ősszel bemutatkozott, s nemrégiben általunk is tesztelt F30-as BMW 3-as sorozat már a hatodik, kombi 3-asból az F30-as most napvilágot látott Touring verziója csak az ötödik a sorban, az első, E21-es szériából ugyanis még nem készült kombi.


Azon túl, hogy minden eddiginél kecsesebb és modernebb az F30-as, természetesen méretesebb is, tengelytávja 5, hossza 9,7 centiméterrel nagyobb a korábbinál. Csomagtere is nőtt, most 495 literes, ami a korábbi Touringhoz mérten 35, a mostani limuzinhoz mérten 15 liternyi többletet jelent. Míg a négyajtós 3-as esetén felármentes, de opciós tétel az üléshajtás, itt alap, ráadásul 40:20:40 aránnyal.[BANNER type="1"]



Az új Touring a négyajtós újításait hozza Luxury, Sport és Modern Line, valamint M Sport csomagokkal, Driving Experience Control, azaz vezetési élmény kapcsolóval – Eco Pro, Comfort, Sport és Sport+ állásokkal, 8 fokozatú automataváltó opciójával az összes motornál. Miként a négyajtós esetében, itt is kérhető kulcs nélküli nyitórendszer, mely láblendítésre, elektromosan emeli a csomagtérajtót, de sok egyéb mellett Head-up Display vagy araszolófunkciós távolságtartós tempomat is. A motorpaletta kezdetben az akár Euro6-os normát is teljesítő, 184 lóerős 2,0 literes (320d), valamint a 258 lóerős, 3,0 literes, soros hathengeres (320d) közös nyomócsöves dízeleket és a 245 lóerős, 2,0 literes, ikerturbós 328i benzinest sorolja. A vegyes fogyasztási érték még a legtorkosabbnak számító utóbbi esetén is 6,5-6,8 l/100 km, a 7,7 másodperces 100 km/órára gyorsulásával leglomhábbnak számító 320d esetében 4,6-4,7 l/100 km – a kedvezőbb értékek az opciós automata váltósokra vonatkoznak.



A nyáron már a hazai piacra is befutó újdonság felára még nem ismert, ám az szinte biztosan kijelenthető, hogy annak, aki 3-as Touringot venne, érdemes lehet megvárnia a korábbinál fejlettebb, igényesebb (elöl MacPherson helyett kettős keresztlengőkaros) futóművű, méretesebb és tágasabb újdonságot.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek