5 pont, amire mindenképpen figyelj, ha autót adsz el vagy veszel

    3
    1

    A legtöbb ember számára idegen, misztikus világ az autóeladás, macera az autóvásárlás. Érthető, hiszen szabályokhoz kötött rendszer, továbbá rendszerint lakásunk/házunk után a második legértékesebb vagyontárgyunk az autónk, így aztán nem kis stressz egy adásvétel. Kis felkészüléssel azonban gond nélkül rendezhetjük az eladást, illetve a vásárlást magunk, amivel szinte biztos, hogy jobb árat fogunk kapni, mintha kereskedő segítségét vennénk igénybe.
    1. Hirdesd meg az autódat! Segíthet a hirdetésfeladásban a közelmúltbeli, Így nepperkedhetsz alapfokon című cikkünk. Röviden: mosd le, fotózd meg, töltsd fel a hirdetést, s meglátod, őszinte leírással és megfelelő árral hamar fognak érkezni az érdeklődők.
    2. Szerződéskötéskor ne csak az autót és annak kulcsait, a forgalmi engedélyt és a törzskönyvet is add át! A megfelelő szerződés – precíz – kitöltésén és aláírásán túl az autó és kulcsai, valamint persze a vételár átadása mellett a forgalmi engedély és a törzskönyv is az új tulajdonoshoz kell kerüljön. Amennyiben bármelyik elveszett korábban, mindkettő pótolható. A forgalmi engedély gyorsabban, de azt persze nem csupán az adásvétel előtt, hanem minden egyéb esetben pótolni kell. Ha a törzskönyv veszett el, az autó attól még eladható, ám az adásvételi szerződésben rögzíteni kell, hogy a törzskönyv nincs meg.
    3. Eredetiségvizsga, azaz eredetiségellenőrzés. Az autó átíratásához szükséges az eredetiségellenőrzés, ami 17-20 ezer forintos tétel, s leginkább azt vizsgálja, hogy az autó azonosítói eredetiek-e. Amennyiben nem, a járgány nem kerül a nevünkre, hanem a rendőrségnél landol. Ezért aztán ajánlott az autó árának kifizetése előtt megcsináltatni ezt az ellenőrzést – még akkor is, ha nem szűri ki teljes sikerrel a hamisított autókat. Amennyiben nem vagyunk elég gyanakvóak, a vásárlás utáni 15 napon belül is megcsináltathatjuk az ellenőrzést – hiszen ennyi időnk van az átíratásra is.
    4. Biztosítás kötése és felmondása. Vevőként fontosabb a biztosítás kötése, hiszen azzal már az autó megvásárlásának pillanatában rendelkezni kell, amennyiben nem, büntetés fizetendő, továbbá károkozás esetén is rosszabbul fogunk járni. Eladóként szintén érdemes jelenteni biztosítónknak az autó eladását, azaz az érdekmúlást, hogy a szerződést felbontva visszakapjuk a már befizetett díj fennmaradó részét. [BANNER type="1"] 5. Átíratás. Eladóként 8 napunk van arra, hogy Okmányirodában vagy Kormányablakban jelentsük autónk eladását, az új tulajdonosnak ugyanerre 15 nap áll rendelkezésre. Míg azonban ő a forgalmi engedélyt, a törzskönyvet, az eredetiségellenőrzés eredményét és persze a megkötött biztosításának igazolását is kell vigye személyes okmányai és az adásvételi szerződés mellett, az eladónak elegendő utóbbiakat, sőt, ő postán, illetve az Ügyfélkapun keresztül is beküldheti az adásvételi szerződést, így eleget tehet bejelentési kötelezettségének.
    Jól látható, hogy az autó eladásának és vásárlásának messze nem egésze az autó és a pénz átadása (továbbá természetesen átnézése), van még utána bőven kötelezettség, intézni való mind az eladói, mind a vevői oldalon. Bőven elég macera (és persze költség) ez ahhoz, hogy megérje magára a vásárlásra, az autó ellenőrzésére is időt és figyelmet szánni. Segítség ehhez, hogy a Használtautó.hu hirdetéseinél nem csak az adott autóhoz legközelebbi eredetiségvizsgálót, hanem azokat a helyeket is megtaláljuk, ahol állapotfelmérést végeznek. Érdemes élni a segítséggel.
    Előző cikkKempingbusz készült a Toyota Proace Versóból
    Következő cikkÚj motorokkal érkezett a friss Kia Optima
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. A cikk abból a szempontból hibás, hogy elhagyott törzskönyv esetén addig nem írják át az autót okmányirodában, amíg a tulajdonos bejelentésétől eltelt 14 napig le nem jár a kötelező körözés. Utána kap egy igazolást, és azzal már átírják. Ha csak szimplán beleírják az adásvételibe, hogy elveszett, visszadobják az átírást.

    2. Tanács, ha azt írjuk az adásvételibe hogy nem lett átvéve a törzskönyv akkor nem dobják vissza az adásvételit…amúgy könnyen adhat visszaélésre lehetőséget ezért körültekintően járjunk el!— az okmányirodában személyesen adnak felvilágosítást hogy nincs-e opciós bejegyzése-(banki hitel,NAV.Örökösödés stb.) az autónak ezt még vásárlás előtt érdeklődjük meg. 🙂