Cabrio modellként is cápauszonyos, kétféle fényezésű a Citroën DS3 Cabrio. Méretei is változatlanok, csomagtere a tető helyzetétől függetlenül 245 literes – kategóriája legnagyobbja
Harmonikaszerűen redőződik hátul a lenyitott tető. A csomagtérajtó ilyenkor is, falra tolatva is nyitható
Utoljára 2005-ben nyitott ki a Budapesti Autószalon a Hungexpo területén, s azóta folyamatosan lebegett, hogy egyszer talán majd lesz ismét, most azonban már végre van. Az Autó, Motor és Tuning Show, azaz a Carstyling.hu Tuning Show-ból kinőtt kiállítás végre a márkák vezérképviseleteit is ki tudta csábítani. A Citroën olyannyira komolyan vette a megjelenést, hogy a ma már a DS4-est és a DS5-öst is kínáló prémiumvonalát elindító DS3-as Cabrio változatát ott, azaz a Hungexpo A pavilonjának 52-es standján mutatta be a magyar sajtónak, s ott vasárnap végéig a vevők, illetve az érdeklődők is szemügyre vehetik.
Miként az a modelltől megszokott, színes betétekkel tehető egyedivé a műszerfal
Méreteivel a Cabrio nem más, mint az általunk is többször próbált háromajtós. Olyannyira nem más, hogy nem csak külső, 3,95×1,71×1,46 méteres dimenziói változatlanok, hanem utastere is a lemeztetőssel egyező helykínálatú, 5 teljes értékű üléses. Különösen fontos, hogy az elektromos mozgatású, 16 másodperc alatt 120 km/órás tempóig nyitható vagy éppen zárható vászontető egy literrel sem rövidíti meg a 245 literes értékével a kategória legnagyobbjának számító csomagteret, az a tető helyzetétől független méretű. A tető ugyanis csupán egy harmonikaszerűen nyitható vászon, az ajtók, de még a tetőváz kerete is megmarad – talán ennek is köszönhető a zárt karosszériással egyezőnek mondott karosszériamerevség, s az is, hogy a Cabrio mindössze 25 kilogrammal nehezebb az alapverziónál.[BANNER type="1"]
Az úgynevezett monogramme mintás vászontető világos bézs alapszínű, az Infini kék háromféle szállal szőtt, a ráeső fény függvényében eltérő árnyalatú
Motorból a Cabrio ugyanazokat adja, mint a hagyományos DS3, a palettára nemrégiben felkerült 1,2 literes, háromhengeres, 82 lóerős VTi az alap, szerepel a régebbről ismert 1,6 literes (már négyhengeres), 120 lóerős VTi, az utóbbira épülő turbós (155 LE) THP és az 1.6 HDi (90 LE) turbódízel is. Hagyományos automata váltó egyelőre nincs a vászontetőshöz, 6 fokozatú kézit a THP, robotizáltat a HDi kap, a másik két egységhez 5 sebességes jár. A menetdinamikai értékek legfeljebb egy-egy tizedmásodpercnyi, illetve kilométer/órás eltéréseket mutatnak 100 km/órára gyorsulás, illetve végsebesség tekintetében a zárt DS3-asokhoz képest. A számok persze nem mindenhol összevethetők, robotváltós dízel egyelőre ugyanis csakis a Cabrio DS3-ból érhető el.
A Citroën DS3 Cabrio adatai[/b]
| 1.2 VTi | 1.6 VTi | 1.6 THP | 1.6 e-HDi | |
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1199 | 1598 | 1598 | 1560 |
| Hengerszám/szelepszám | 3/12 | 4/16 | 4/16 | 4/8 |
| Teljesítmény [LE(1/min)] | 82(5750) | 120(6000) | 156(6000) | 92(4000) |
| Nyomaték [Nm(1/min)] | 118(2750) | 160(4250) | 240(1400-4000) | 230(1750) |
| Fogyasztás (város/országút/vegyes) [l/100 km] | 5,8/4,3/4,9 | 7,9/4,8/5,9 | 8,0/4,8/5,9 | 4,3/3,5/3,8 |
| CO2 [g/km] | 112 | 136 | 137 | 99 |
| Saját tömeg [kg] | 1032 | 1088 | 1156 | 1090 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1532 | 1575 | 1619 | 1639 |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 14,4 | 9,9 | 8,2 | 12,9 |
| Végsebesség [km/h] | 172 | 190 | 212 | 178 |
Lényeg a lényeg, a DS3 Cabrio már itt van, kapható, s vászontetején túl ugyanazt adhatja, mint az eddigi, személyre szabhatóságáról híres alapverzió – még utasterének zajkomfortja is egyező a lemeztetősökével, legalábbis felhúzott kalappal. Komoly orkánra nyitott tetővel sem kell számítani, a napfénytetős autókból ismert légterelő itt is előbújik ugyanis a ponyva hátrahúzásakor. Miként az a DS3 sajátossága, a tető itt is választható színű. Olyan sokféle variáció mondjuk nincs, mint amennyit a lemez fényezésével, mintázatával kínál a Citroën a DS3-hoz, de háromféle szín – fekete, Infini kék és monogramme mintás – itt is elérhető, s ehhez párosítható temérdek egyéb opció, például a karosszériaszínhez passzoló műszerfaldíszítés, vagy a szellőzők pereme és a sebességváltógomb betétje is.
A Citroën DS3 Cabrio árai
- 1.2 VTi Design: 5 240 000 Ft
- 1.6 VTi Style: 5 987 000 Ft
- 1.6 e-HDi Style: 6 361 000 Ft
- 1.6 THP Sport: 6 669 000 Ft
És akkor következzen a feketeleves, a DS3 Cabrio ára, ami alapesetben 5 240 000 forint, 800 ezer forinttal több, mint az elektromos mozgatású vászontető helyett hagyományos lemezetetőt hordó DS3-é. A felárért persze nem csupán a tető, hanem egy-két felszereltségbeli eltérés is jár, a Cabrio például mindenképp kap tolatóradart, s kárpitja is más. Olcsónak nyilván így sem mondható. Konkurensei közül a kisebb, csupán négyüléses Fiat 500 C még a turbós TwinAir motorral is közel 1 millió forinttal alacsonyabb, a Mini One Cabrio pedig nem egész negyedmillió forinttal magasabb ártól érhető el. Bár a 2009-es megjelenése óta több mint 200 ezer példányban elkelt, s a Citroënhez 70 százalékban új vevőket csábító DS3-ast egyértelműen sikerszériaként könyveli el a gyártó, ezen az áron kétséges, hogy a Cabrio kapós lesz. Vitathatatlan persze, hogy a Fiat 500C-hez nem érhetőek el olyan erős motorok, mint a DS3-hoz, illetve utóbbi futóműben is sokkal jobb, izmos és jól felszerelt verziót elvárva pedig a Minihez viszonyított árelőnye is növekszik. Sikeréről persze majd a vevők döntenek, néhány év múlva látjuk majd, hogy miként.










































„Csomagtere a tető helyzetétől függetlenül 245 literes − kategóriája legnagyobbja.” Biztos nem ez a legfontosabb dolog ennél az autónál! Sőt, teljesen felesleges említeni is.
Nekem bajom van ezzel a csomagtér-liter meghatározással. Jelen autónál akkor 245 liter kólával tölthetem tele? Vagy mi? Szerintem okosabb lenne úgy mérni, hogy mekkora a hasznos térfogat. pl 50x50x50cm A zegzugokkal mire megy az ember?