883 kilométeres hatótávval érkeznek Európába a Lucid első autói

    0
    1
    Az Egyesült Államokban már befejeződött a Lucid Air Dream Edition kiszállítása, ám a mi kontinensünkre még csak most érkezik meg. A kétféle hajtással kapható különkiadás azonban nem csak a típuson belül különleges, a kontinens teljes autópiacán sem akad párja. A Dream Edition limitált széria „Range változata 19 colos felnikkel ugyanis nem kevesebb, mint 883 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik a WLTP mérés alapján. Ráadásul nem is az ereje megvonásával érték el ezt a hatótávot, két villanymotorjával ugyanis 933 lóerős rendszerteljesítményre képes. [BANNER type="1"] A Dream Edition Performance azonban még erre is rátesz egy lapáttal, kétmotoros, összkerékhajtásos megoldása 1111 lóerőt tesz le az aszfaltra, így állórajtból 2,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órát. Hatótávban sem marad el sokkal az arra kihegyezett párjától, WLTP szerint 861 kilométert tud megtenni egy töltéssel. Ha ez mégsem lenne elég, akkor mindkét változat 900 voltos rendszerre épül, így biztosan a villámtöltő teljesítménye fogja meghatározni a töltési időt, nem az autó lesz a gyengébb. A Dream Edition alapára nagyjából 88 millió forintnak megfelelő 218 ezer euróról indult, ám már nem rendelhető, valóban limitált széria volt ugyanis. Helyette a Pure, a Touring és a Grand Touring felszereltségi szintek közül lehet választani, már akár egy villanymotorral, olcsóbban is. Jelenleg Magyarországon még nincs hivatalos hálózatuk, ám Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Monacóban, Norvégiában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban már tárt karokkal várják a rendelni vágyókat. [BANNER type="2"]