Egyelőre csak az alapárak ismertek, ám a 184 lóerős, 2,0 literes turbódízelért a 9,99 millió forintos, a korábbi generációséval egyező összeg mindenképp nyerőnek mondható
Ez a műszerfal biztosan nem az alapgépé, az extrák árai még nem láttak napvilágot
Pedig így van, a fejlesztések nem csak az irányba folynak, hogy minél jobb autók készüljenek, hanem, hogy minél olcsóbban is. Így aztán a kifutó 3-as BMW és az új, azonos teljesítménnyel egyező áron kapható, a 320d, illetve a 320d EfficientDynamics Edition verziók egyaránt 9 999 000 forintért vihetők haza, a benzineseknél pedig a 245 lóerős, soros négyhengeres, 2,0 literes 328i 11 317 000 forintos árával olcsóbb, mint a korábbi, 3,0 literes, 218 lóerős 325i.
Luxury és Modern Line – bőven tartogat ínyencségeket az új 3-as sorozat
A jelenlegi kínálat csúcsát jelentő, 306 lóerős 335i az egyedüli olyan verzió, amelynél szerény (190 ezer forintos felárat jelent) a friss nemzedék, ám a vásárlók biztosak lehetnek, a nagyobb méretek és a jelentősen növelt ellátmány, valamint a modernségből adódó jobb értéktartás és az alacsonyabb fogyasztás miatt e verzióval is igen jól járnak – a korábbi hármashoz mérten.

























