E héten kétszer is 3 forinttal csökkent a gázolaj ára, míg a benziné csak egyszer. Jövő héten elsősorban utóbbinál remélhető 2-3 forintos ármérséklés
Míg a múlt héten egyáltalán nem változtak a hazai üzemanyagárak, e héten szerdán a benzin és a gázolaj ára is apadt 3-3 forinttal, majd pénteken utóbbié még ugyanennyivel. A benzinnél a nemzetközi árak alapján a következő hétre várható – legfeljebb ilyen mértékű – ármérséklés.
A kőolaj árfolyama gyakorlatilag nem változott a héten, a finomított termékek közül a benziné ugyanakkor 1,5, a gázolajé 2,1 százalékkal apadt a tőzsdéken. A dollárban kalkulált árakat szépíti a forint-dollár árfolyam 0,1 százalékos javulása is. Így mi már 2,2 és 1,6 százalékos árapadással számolhatunk.
[BANNER type="1"]
Mivel pénteken már meg is jelent a töltőállomásokon a kétszeresen mérsékelt, átlagosan literenkénti 419 forintos gázolajár, a következő héten elsősorban a jelenleg jellemzően 409 forintos benzinnél lehet számítani 2-3 forintos árcsökkentésre. Ugyanakkor az árak szinten tartása sem hozna komoly meglepetést, miként csekélyke esély még arra is van, hogy a gázolajnál is jelentkezzen egy szerény 2 forintos árapasztás jövő héten. Egy biztos: komoly változásra nincs kilátás, a töltőállomások között ugyanakkor marad a jelentős, akár literenkénti 20-30 forintos áreltérés. Így aztán szokás szerinti tanács, hogy nem elsősorban a tankolás idejére, hanem helyére ajánlott figyelni.

















